Negyvenöt Somlyó utcai roma keresztelkedett meg az Oltban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Felhagynának a bűnös élettel a Somlyó utcabeli cigány származásúak, akik szombaton az Olt vizében megkeresztelkedve megfogadták, hogy ezután többek között nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani.

Szabó Kamilla-Mária

2015. június 15., 10:412015. június 15., 10:41

2015. június 15., 10:552015. június 15., 10:55

A csíkszeredai apostoli pünkösdi gyülekezetben keresztelkedést tartottak szombaton az Olt partján: negyvenöt Somlyó utcai felnőtt roma döntött úgy, hogy lopás, káromkodás, átkozódás, verekedés, iszákosság helyett a keresztényi élet elvei szerint élnek tovább.

A szertartás szombaton délután a csíksomlyói cigánytelepen kezdődött, ahol mintegy százötvenen gyűltek össze. Érkezésünkkor a keresztelkedni akarók már fehérbe öltözve hallgatták Lakatos Béla pünkösdista pásztor prédikációját, őket hozzátartozóik, szomszédaik állták körül. A prédikáció után cigány, magyar és román nyelven is elénekeltek egy-egy egyházi énekeket, amelyek betöltötték az egész utcát. Az énekek hatására többen is elérzékenyültek, elsírták magukat. Volt olyan asszony, aki azért zokogott a megható dalok hallatán, mert szeretett volna ő is csatlakozni a hívőkhöz, illetve megkeresztelkedni, de mivel nem tudott lemondani a cigarettáról, így nem tehette meg.

Mivel a délelőtt folyamán Brassóban konferenciát tartottak a hívőknek, többen érkeztek onnan is az eseményre (köztük norvégiai, amerikai és svédországi pásztorok is). Szertartás közben a közeledő autók útjából félrevették a feldíszített asztalt, a kihelyezett székeket, az éneklő hívek félreálltak az útból, az autók után pedig visszarendezték a helyszínt és folytatták tovább az éneklést. Azt követően közösen imádkoztak: mindenki hangosan saját szavaival mondott köszönetet, illetve fogalmazta meg Jézushoz szóló kérését.

 

Rostás János, aki amellett, hogy a Pro-Europa Romapárt Hargita megyei fiókjának alelnöke, a csíkszeredai pünkösdi gyülekezet pásztoraként is tevékenykedik, kérdésünkre elmondta, 2007-ben keresztelkedtek először cigányok az apostoli pünkösdi gyülekezet elvei szerint, akkor 23-an merítkeztek be. Azt követően minden esztendőben −  tavaly kivételével − voltak keresztelkedni akarók. Idén nemcsak szombaton volt, hanem jövő hónapban is lesz merítkezés, mivel azok, akiknek nem rendeződött az életük − pl. nincs személyazonossági igazolványuk, vadházasságban élnek − nem részesülhetnek keresztségben vagy Úrvacsorában − foglalta össze Rostás János.

Beszélgetésünket a Brassóból érkező vendégek miatt meg kellett szakítanunk. Az érkezők között volt Daniel Dinescu énekes is, aki vallásos témájú énekeivel újra könnyeket csalt a hallgatóság szemébe. Előadott énekei után cigány nyelvű prédikációt hallhattak a jelenlevők, melynek hatására a jelenlevők közül huszonketten úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a hívők közé, megfogadva, hogy ezt követően nem isznak, nem verekednek, nem káromkodnak. Az ezt követő közös ima és éneklés után, hét órakor a szertartáson részt vevők felkerekedtek és autókkal a város Székelyudvarhely felőli kijáratánál található Olt-hídhoz vonultak.

„Azért adtuk magunkat az Úristennek, azért keresztelkedünk meg, hogy ne legyünk rossz emberek, ne verekedjünk, ne igyunk, ne lopjunk, ne cselekedjünk rosszakat. Isten gyermeke a rosszakat hátra kell nyomja, s az Istennek a beszédét, szavait elé kell vegye” − mutatott rá egy megkeresztelkedés előtt álló asszony. Az összegyűltek között volt az a mindszenti hívő is, aki 12 éve első cigányként a börtönben tért meg. Mint beszámolt, 2003 előtt négyszer volt börtönben, megtérése óta viszont egyszer sem − példás családi életet él, kis gazdaságot tart fent, jelenleg pedig saját kezével építi családi házukat.

Közben a keresztelkedni akarók az Olt partján sorakoztak fel, ott tettek fogadalmat arról, hogy életüket jó irányba fogják alakítani, majd egyenként − először a férfiak, utánuk a nők − bementek a vízbe és két pásztor által megmerítkeztek. A vízből kijövet a megkereszteltek közül többen is mosolyogva közölték társaikkal, hogy most szabadultak meg bűnös életüktől, most kezdenek új életet.

Rostás János a szertartás végén kifejtette, mintegy 300 cigány jár a csíkszeredai Tavasz utcai gyülekezeti házba minden vasárnap. Megjegyezte, a somlyóiak nagy tolvajok voltak, és hálás azért, hogy mégis meg tudtak térni. Lakatos Béla, a bemerítésben segédkező prédikátor hozzátette: „azt akarjuk, hogy a cigányok térjenek meg, hogy ne legyenek többet tolvajnak nevezve, a családjaikat tudják megbecsülni, gyermekeket felnevelni”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés