
Fotó: Veres Nándor
Felhagynának a bűnös élettel a Somlyó utcabeli cigány származásúak, akik szombaton az Olt vizében megkeresztelkedve megfogadták, hogy ezután többek között nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani.
2015. június 15., 10:412015. június 15., 10:41
2015. június 15., 10:552015. június 15., 10:55
A csíkszeredai apostoli pünkösdi gyülekezetben keresztelkedést tartottak szombaton az Olt partján: negyvenöt Somlyó utcai felnőtt roma döntött úgy, hogy lopás, káromkodás, átkozódás, verekedés, iszákosság helyett a keresztényi élet elvei szerint élnek tovább.
A szertartás szombaton délután a csíksomlyói cigánytelepen kezdődött, ahol mintegy százötvenen gyűltek össze. Érkezésünkkor a keresztelkedni akarók már fehérbe öltözve hallgatták Lakatos Béla pünkösdista pásztor prédikációját, őket hozzátartozóik, szomszédaik állták körül. A prédikáció után cigány, magyar és román nyelven is elénekeltek egy-egy egyházi énekeket, amelyek betöltötték az egész utcát. Az énekek hatására többen is elérzékenyültek, elsírták magukat. Volt olyan asszony, aki azért zokogott a megható dalok hallatán, mert szeretett volna ő is csatlakozni a hívőkhöz, illetve megkeresztelkedni, de mivel nem tudott lemondani a cigarettáról, így nem tehette meg.
Mivel a délelőtt folyamán Brassóban konferenciát tartottak a hívőknek, többen érkeztek onnan is az eseményre (köztük norvégiai, amerikai és svédországi pásztorok is). Szertartás közben a közeledő autók útjából félrevették a feldíszített asztalt, a kihelyezett székeket, az éneklő hívek félreálltak az útból, az autók után pedig visszarendezték a helyszínt és folytatták tovább az éneklést. Azt követően közösen imádkoztak: mindenki hangosan saját szavaival mondott köszönetet, illetve fogalmazta meg Jézushoz szóló kérését.
Rostás János, aki amellett, hogy a Pro-Europa Romapárt Hargita megyei fiókjának alelnöke, a csíkszeredai pünkösdi gyülekezet pásztoraként is tevékenykedik, kérdésünkre elmondta, 2007-ben keresztelkedtek először cigányok az apostoli pünkösdi gyülekezet elvei szerint, akkor 23-an merítkeztek be. Azt követően minden esztendőben − tavaly kivételével − voltak keresztelkedni akarók. Idén nemcsak szombaton volt, hanem jövő hónapban is lesz merítkezés, mivel azok, akiknek nem rendeződött az életük − pl. nincs személyazonossági igazolványuk, vadházasságban élnek − nem részesülhetnek keresztségben vagy Úrvacsorában − foglalta össze Rostás János.
Beszélgetésünket a Brassóból érkező vendégek miatt meg kellett szakítanunk. Az érkezők között volt Daniel Dinescu énekes is, aki vallásos témájú énekeivel újra könnyeket csalt a hallgatóság szemébe. Előadott énekei után cigány nyelvű prédikációt hallhattak a jelenlevők, melynek hatására a jelenlevők közül huszonketten úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a hívők közé, megfogadva, hogy ezt követően nem isznak, nem verekednek, nem káromkodnak. Az ezt követő közös ima és éneklés után, hét órakor a szertartáson részt vevők felkerekedtek és autókkal a város Székelyudvarhely felőli kijáratánál található Olt-hídhoz vonultak.
„Azért adtuk magunkat az Úristennek, azért keresztelkedünk meg, hogy ne legyünk rossz emberek, ne verekedjünk, ne igyunk, ne lopjunk, ne cselekedjünk rosszakat. Isten gyermeke a rosszakat hátra kell nyomja, s az Istennek a beszédét, szavait elé kell vegye” − mutatott rá egy megkeresztelkedés előtt álló asszony. Az összegyűltek között volt az a mindszenti hívő is, aki 12 éve első cigányként a börtönben tért meg. Mint beszámolt, 2003 előtt négyszer volt börtönben, megtérése óta viszont egyszer sem − példás családi életet él, kis gazdaságot tart fent, jelenleg pedig saját kezével építi családi házukat.
Közben a keresztelkedni akarók az Olt partján sorakoztak fel, ott tettek fogadalmat arról, hogy életüket jó irányba fogják alakítani, majd egyenként − először a férfiak, utánuk a nők − bementek a vízbe és két pásztor által megmerítkeztek. A vízből kijövet a megkereszteltek közül többen is mosolyogva közölték társaikkal, hogy most szabadultak meg bűnös életüktől, most kezdenek új életet.
Rostás János a szertartás végén kifejtette, mintegy 300 cigány jár a csíkszeredai Tavasz utcai gyülekezeti házba minden vasárnap. Megjegyezte, a somlyóiak nagy tolvajok voltak, és hálás azért, hogy mégis meg tudtak térni. Lakatos Béla, a bemerítésben segédkező prédikátor hozzátette: „azt akarjuk, hogy a cigányok térjenek meg, hogy ne legyenek többet tolvajnak nevezve, a családjaikat tudják megbecsülni, gyermekeket felnevelni”.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!