
Fotó: Kristó Róbert
Néhány csíki polgármestertől arról érdeklődtünk, hogy az adótörvényben történt változások milyen mértékű növekedést eredményeztek az adófizetők számára.
2016. február 24., 19:102016. február 24., 19:10
Kisebb-nagyobb mértékben növekedett a fizetendő adó mértéke, a növekedés többek között annak a következménye, hogy az új adótörvény értelmében az épületek alatti területek is adókötelesek.
Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere elmondta, esetükben nem változott jelentősen a gépjárművekre és külterületekre kiszámított adószint, a törvényi előírások értelmében azonban számottevő növekedésre számíthatnak a belterületek és kereskedelmi egységek után adózó helyiek. „Egy átlagos belterület esetében – ahol 900 négyzetméteres a telek – a tulajdonos tavaly épület- és telekadóként 44 lejt fizetett, idén viszont 93 lejt kell adóznia. A belterület esetében több mint megduplázódik a fizetendő összeg, hiszen ha tavaly az udvarára 29 lejt fizetett, idén 75 lejt fog, míg az ingatlanra a 15 lej helyett 18 lejt szükséges adnia” – támasztotta alá felvetését egy példával a községvezető. Hozzátette, ahol a tanácsnak hatásköre volt minimum és maximum érték közötti adókulcs meghatározására, ott törekedtek a legalacsonyabb szintben megállapodni.
Változás várható az ingatlanjukban kereskedelmi tevékenységet folytatók adózásában is, ezzel kapcsolatban Ferencz Alajos közölte, foglalkoznak már ezzel az adónemmel is, egyelőre a helyiek nyilatkozatait fogadják, amelyek alapján tudják meghatározni, hogy egy bizonyos felületnek mekkora az adója. Az eddigi tapasztalat alapján a tavalyi összeghez képest idén mintegy dupláját kell adózniuk azoknak, akik ingatlanjukban kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. Igaz ugyanakkor, hogy mindeddig 5 százalékos kedvezményt kaptak azok, akik március 31-e előtt fizették be kötelezettségeiket, idéntől viszont 10 százalék ez az engedmény.
Tusnádfürdőn nem növekedtek a korábbi adószintek – tudtuk meg Albert Tibortól. A polgármester hozzátette, esetleges növekedést viszont az eredményezhet, hogy az épületek alatti területek is adókötelessé váltak, így mintegy növekedett a belterületek mérete. Egy száz négyzetméteres ingatlan esetében 30-40 lejjel fizethetnek többet a tusnádfürdőiek. Az adótörvény előírásának értelmében változott viszont azon ingatlanokra vonatkozó adózás, amelyben kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. „Ez már egy nagyobb növekedést eredményez, mivel fel kellett értékeltetni az ingatlanok azon részét, amelyben kereskedelmi tevékenység zajlik, az pedig az ingatlan értékére számolt 1,3 százalékos adókulcs alá esik – ennyi a többi kereskedelmi társaságra kirótt adókulcs is” – részletezte az elöljáró.
Csíkszentléleken is a fentiekhez hasonló a helyzet, az adószinteket ugyan nem növelték, a jogszabály értelmében viszont az ingatlanok által elfoglalt területek is adókötelessé váltak, így a nagyobb belterületek miatt többet kell majd fizessenek a helyiek – hozta tudomásunkra Keresztes Balázs. A polgármesteri feladatkörrel megbízott alpolgármester beszámolt arról is, hogy sokan felkeresték már az önkormányzatot az adózással kapcsolatban: a tapasztalat alapján a lakosok mintegy 70 százaléka él a március 31-éig érvényes 10 százalékos adókedvezménnyel. Mindeddig nem volt negatív visszajelzés a megnövekedett befizetendő összeggel kapcsolatban.
Megjegyezte, tavalyig a helyiek által – még a csíkszentkirályi önkormányzathoz – nyilatkozott adatok alapján számolták ki az adó mértékét, jelenleg viszont folyamatban van az adóbevallások felmérések alapján való elkészítése. Tavaly a belterületek feltérképezésével foglalkoztak, idén már a külterületeket mérik fel. Amennyiben a községbeliek területeinek mérete nem növekedett jelentősen, 8-10 lejes adóemelkedésre számíthatnak.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!