Munkaszünet a Szász Endre utcában

Nem kezdődött el a várt időben a csíkszeredai Szász Endre utcában a gázvezeték cseréje, emiatt pedig a felújítás is szünetel. A felújítási munkálatot ebben az évben nem tudják befejezni, kérdéses, hogy az ősz folyamán mekkora haladás várható.

Kovács Attila

2014. szeptember 09., 19:462014. szeptember 09., 19:46

Pár hete már, hogy a Szász Endre utcában szünetel a munka, az autósok számára korábban kihelyezett, behajtást tiltó táblákat is eltávolították, az egyedüli akadályt az autós és gyalogos forgalom számára a korábban felásott, majd a vezetékek lefektetése után visszaföldelt úttest állapota és a régóta helyreállításra váró járdák jelentik. Továbbra is építőtelep lesz ott, csak most a földgázszolgáltató E-ON Gaz által megbízott cégre várnak, hogy megkezdjék a gázvezeték cseréjét.

Késik a vezetékcsere

Ez csak októberben kezdődhet el – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, leállította a polgármesteri hivatal az utca felújítását kivitelező cég munkáját, miután befejezték az esőcsatorna kiépítését és a szennyvízvezeték javítását, valamint a lakóépületek csatlakoztatását az új hálózathoz, hogy a gázvezeték cseréje is készüljön el. Ennek elkezdése viszont nem a várostól függ. „Itt volt a megbízott cég képviselője, próbáltuk sürgetni, hogy mihamarabb kezdjék el a munkát. Most a szükséges csöveket várják, és úgy tűnik, október elejére ezek megérkeznek, akkor várhatóan hozzálátnak a vezetékcseréhez” – foglalta össze a fejleményeket az alpolgármester.

Októberben végezhetnek

A kivitelező ígérete szerint két-három hét alatt elkészítik az új gázvezetéket – tudtuk meg. Az alpolgármester szerint viszont csak a munkakezdés után lehet felmérni, hogy halad a beruházás, milyen ütemezésre számíthatnak. Hozzátette, javasolták a cégnek, hogy szakaszosan dolgozzanak, azaz egy-egy utcarészen a gerincvezetéket és a bekötéseket is készítsék el, így utána már az útfelújítást is lehetne folytatni. Ha szükség, akár teljes útlezárást is biztosítanak a munka akadálytalan elvégzéséhez, annál is inkább, mert a bekötésekhez keresztben át kell ásni az úttesten – helyezte kilátásba Szőke. Ezzel együtt a vezetékcsere gyorsaságától és az időjárási viszonyoktól is függ az utca felújításának folytatása, a lehetőségekhez mérten az útalapot és a járdákat idén el szeretnék készíteni – tudtuk meg.

Több mint kétmillió lejbe kerül

A beruházás során az esővízhálózat elkészítése és a szennycsatorna javítása mellett új alapozást és burkolatot kap az úttest és a járda, utóbbi térkövekből készül. Kerékpársávot alakítanak ki, az úttest szélén parkolóhelyek lesznek, és új közvilágítási rendszer is készül. A jelenleg az oszlopokon vezetett kábelek számára védőcsövezés készül, hogy legyen lehetőség ezeket utólag a föld alá helyezni. A beruházás értéke 2 millió 100 ezer lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés