
Fotó: Iochom Zsolt
Karácsony másodnapján a katolikus egyház Szent István első vértanúra emlékezett, aki életét adta Jézus Krisztusért. Az ünnepi szentmisét Urbán Erik ferences templomigazgató celebrálta a csíksomlyói kegytemplomban.
2013. december 26., 17:162013. december 26., 17:16
2013. december 27., 00:002013. december 27., 00:00
Szent István első vértanú hitével tanúskodjunk Isten igazságáról és az ő szeretetével munkálkodjunk embertársaink javára – kérte Erik testvér a hívők sokaságától. Tanuljuk meg szeretni ellenségeinket, erre tanít minket Szent István diakónus mennyei születésnapja, aki üldözőiért is tudott imádkozni – fogalmazott a főcelebráns, aki szentbeszédét a kaplonyi régi templom oltárképe köré építette fel.
„Mindannyiunknak, férfiaknak és nőknek el kell jutnunk Betlehembe, föl kell jutnunk a csúcsra. Mindenki fölvágyik a magasba, azonban nekünk hívőknek nem a verseny szellemében kell feljutnunk oda, hanem egymás kezét megfogva, egymással szolidaritást vállalva. A gyengét nem eltaposva, hanem felkarolva jutunk a magasba. A szeretet minden nap áldozatot kér tőlünk. Egymással osztoznunk kell az örömben és a bánatban egyaránt” – hangsúlyozta Urbán Erik.
A mai karácsony megkérdez minket: hajlandó vagyok-e szolidaritást vállalni a gyengével, a kicsivel, merek-e a szabad verseny világában felelősségteljesen gondolkodni és szembe menni azokkal, akik a szabad versenynek a szellemét hirdetik – tette fel zárógondolatában az elgondolkodtató kérdést a templomigazgató.
A szentmise után a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusának és zenekarának hagyományos karácsonyi koncertjét tartották meg. „Karácsony van, a szeretet és a megbékélés, az egymásra figyelés ünnepe. De tudunk-e szeretni, megbékélni önmagunkkal? Bennünk van-e a betlehemi csillag fénye, a pásztorok öröme, az angyalok éneke, a jászol melege, a kisded áldó tekintete?” – ezekre a kérdésekre választ kaphattunk hallgatva a művészeti iskola diákjait, akik magyar és angol nyelvű karácsonyi dalokkal örvendeztették meg a hallgatóságot. A koncert első felében kevésbé ismert dalokat is megszólaltattak, majd olyan közismert karácsonyi dalok feldolgozása hangzott el, mint a Csendes éj, és a Mennyből az angyal. Vezényelt Gergely-Simon Ibolya karnagy.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!