
Fotó: Veres Nándor
Az oktatási rendszer aktualitásait beszélte meg a csíki tanintézetek igazgatóival szerdán Csíkszeredában, a Székely Károly Szakközépiskolában Görbe Péter főtanfelügyelő. Ismertette az oktatási tárca azon levelét is, amely szerint Hargita megyében a megszabottnál még mindig több állás van a tanügyben.
2015. április 22., 18:222015. április 22., 18:22
Többek között a közelgő vizsgákról, a középiskolai felvételiről, utóbbi nemrég módosított időpontjairól beszélt a nemrég kinevezett Hargita megyei főtanfelügyelő. Görbe Péter elvárásait is ismertette a tanintézetek vezetőivel, és arra kérte, ők is mondják el, milyen munkakapcsolatot kívánnak a tanfelügyelősséggel. Közölte, ha megbízatása vége, augusztus 31. előtt ismét versenyvizsgát írnak ki a főtanfelügyelői tisztségre, akkor megpályázza azt. A megbeszélésen elhangzott, miután az oktatási tárca a főtanfelügyelői tisztségek után a helyettesi, majd a tanfelügyelői állásokra is versenyvizsgát írt ki, valószínű, hogy következő alkalommal, várhatóan a nyár folyamán az igazgatói tisztségeket is meghirdetik.
Az oktatás számos területét érintve a főtanfelügyelő többek között arra kérte az iskolaigazgatókat, a tanintézetekben munkaidőben biztosítsák az állandó ügyfélszolgálatot. A pedagógusok közelgő versenyvizsgája kapcsán leszögezte, minden állást meg kell hirdetni.
A tizenhárom megyei tanintézetben februárban megszüntetett igazgatóhelyettesi állások kapcsán Görbe Péter elmondta, személyes véleménye, hogy minden iskolában kell legyen aligazgató. Mint ismeretes, a tanfelügyelőség az iskolák működésére vonatkozó szabályzat alapján év elején megállapította, hogy tizenhárom megyebeli tanintézet nem felel meg az aligazgatói tisztségek fenntartására megszabott feltételeknek, és megszüntette ezen tisztségeket. A főtanfelügyelő ismertette az oktatási minisztérium válaszát arra a beadványra, amelyet az érintett iskolák vezetőinek igényére a megye prefektusa és önkormányzati elnöke nyújtott be, és amelyben a tanfelügyelőségi döntés felülvizsgálatát kérték. Az oktatási tárcától kapott válaszban az szerepel, hogy a tanfelügyelőség által hozott intézkedés megfelelő volt, a válaszban ugyanakkor azt is leszögezték, hogy további lépéseket kell tenni a megyében azért, hogy az oktatási költségek beleférjenek a fejkvóta alapján előirányzott költségvetésbe.
Hargita megyében év elején közel 130 állással volt több az oktatási rendszerben, mint amennyit az oktatási tárca megszabott, a fejkvóta alapján megállapított költségvetést így 29 millióval lépjük túl – mutatott rá Görbe Péter. Közölte, míg Hargita megyében átlagosan 12,88 diák jut egy pedagógusra, addig az országos arány 15,40, a kisegítő személyzet tekintetében pedig még nagyobb a különbség, a megyében 93 diák, az országos átlag szerint pedig 125 diák jut egy kisegítő személyzeti státusban dolgozó alkalmazottra. Közismert, hogy a megyebeli, többségében kisebbségi oktatásnak sajátos a helyzete, és a tanfelügyelőség nem akar mindenáron csökkenteni, de az oktatási tárca ezekre az adatokra figyelmeztetett – mondta el Görbe Péter. Hozzátette, ezzel kapcsolatosan egyelőre fel szeretné mérni a valós helyzetet a tanintézetekben.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!