Mérsékelt érdeklődés a hőszigetelés iránt

Csíkszeredában a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb tömbház lakói jelentkeztek a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium által meghirdetett, az épületek energetikai hatékonyságának növelését ösztönző programba, amely jelentős támogatást biztosít a hőszigetelésekre.

Kovács Attila

2014. január 13., 08:032014. január 13., 08:03

2014. január 13., 12:232014. január 13., 12:23

Tavaly december végén járt le a határidő, amíg a polgármesteri hivatal elfogadta újabb lakástulajdonosok jelentkezését a tömbházak hőszigetelését célzó programba. Mint Tamás Imrétől, a városháza lakástulajdonosi egyesületekkel kapcsolatot tartó irodájának vezetőjétől megtudtuk, a meghosszabbított határidőig tizenkét tömbház lakói jelezték, igényelnék a támogatást. Ezek között viszont van két olyan társasház is, amelyek nem felelnek meg az uniós támogatást élvező program pályázati feltételeinek, ez ugyanis legalább négyemeletes épületekre, illetve több lépcsőház esetében csak a teljes lakótömb számára biztosít támogatást.

Van, aki többet fizet

Mivel most egy, mindössze kétemeletes társasház és egy hőszigetelés nélkül maradt külön lépcsőház lakói is igénylik a támogatást, az ő esetükben nagyobb értékű önrészre van szükség. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, ezekkel a lakókkal arról egyeztetnek, hogy amennyiben támogatást szeretnének, írásban kell vállalniuk a költségek felének kifizetését, a másik 50 százalékot a város tudná biztosítani. Hozzátette, erre van már precedens, tavaly ősszel hasonló módon történt meg két tömbház külső hőszigetelése. Ha a megállapodás létrejön, a januári önkormányzati képviselő-testületi ülésen dönthet a testület arról, hogy a hivatal elkészíttesse a kivitelezéshez szükséges dokumentációkat és terveket a program előírásainak megfelelő, illetve a már említett, önhibájukon kívül többletkiadásra kényszerülő jelentkezők számára.

Folytatódhatnak a munkálatok

Az említetteken kívül még további csíkszeredai tömbházak lakói várnak támogatásra, mivel összesen 38 társasház hőszigetelésére nyújtott be tavaly pályázatot a polgármesteri hivatal. A programban részt vevők számára a költségek 60 százalékát a kormány és európai uniós alapok, 40 százalékát pedig a helyi önkormányzat, illetve a lakástulajdonosi egyesületek biztosítják, a felosztás a lakástulajdonosok jövedelme szerint történik. Csíkszeredában az új pályázati feltételek bevezetése óta a lakók önrésze szinte minden esetben a hőszigetelési költségek 20 százalékának felelt meg – tudtuk meg Tamás Imrétől. Idén Csíkszeredában új lendületet vehet a két éve megtorpant hőszigetelési program, több benyújtott pályázat finanszírozási szerződését aláírták, újabb munkálatok kezdődhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés