Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az önkormányzati képviselőknek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jelentős öszeget kell visszafizetniük a 2008–2012 között tevékenykedő csíkszeredai önkormányzati képviselőknek és a polgármesteri hivatal érintett alkalmazottainak egy számvevőszéki ellenőrzés nyomán.

Barabás Hajnal

2016. június 02., 10:522016. június 02., 10:52

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két ügyben állapított meg jogosulatlan kifizetést 2012–2013-ban a Hargita Megyei Számvevőszék, amelyet peres úton megtámadtak, de 2015-ben jogerősen elveszítették a pert a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál, ezért most el kellett rendelnie a meghatározott kár visszafizetését.

Így kiértesítették mindazokat, akik illetékesek voltak és döntöttek a kifizetésekről: a 2008–2012-es mandátumban tevékenykedő érintett önkormányzati képviselőket és polgármesteri hivatali alkalmazottakat. Számukra felosztották a kárként megállapított összeget, amely meghaladja a 320 ezer lejt (plusz kamat), így fejenként 6–11 ezer lej közötti összegeket kell visszafizetniük az államkasszába.

A csíkszeredai Mikó-várat 2011–2012 között újították fel az Országos Műemlékvédelmi Hatóság programja révén, a beruházásra 7,19 millió lejt költöttek. A város mint az ingatlan tulajdonosa a felújítási munkálatok szakmai felügyeletére a marosvásárhelyi Proinvest Kft.-t bízta meg, amely céggel korábban a Márton Áron Főgimnázium épületének felújítása kapcsán működtek együtt, és akkor elégedettek voltak szakmai munkájukkal. Antal az ügy kezdeteiről elmondta, amikor elkészült a kulturális minisztérium megbízásából a vár felújítási terve, és az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztették, akkor az volt a képviselők véleménye, hogy a terv még súlyos kívánnivalókat hagy maga után. „Így két döntés közül választhattunk: vagy elfogadjuk a tervet és akkor gondoskodunk, arról, hogy rendes munkát végezzenek ott; vagy nem fogadjuk el, és akkor finanszírozás nélkül marad a projekt. Az elsőt választottuk, megoldásként a városháza alkalmazott egy műemlék-felújításban jártas projektfelelőst, aki követte a felújítás folyamatát” – osztotta meg a részleteket Antal.

A számvevőszék pedig azt állapította meg, hogy nem volt joguk a Mikó-vár felújításához külön szakértőt megfizetni, mert minisztériumi beruházás lévén volt ott szakértő. Ez esetben 84 ezer lejes kárt állapított meg a hatóság.

Az érintettek
A visszafizetendő összeget az érintett önkormányzati képviselő-testület tagjainak és a polgármesteri hivatal illetékes alkalmazottainak kell visszafizetniük, akik valószínűleg a polgármesteri rendeletben kirótt összegek ellen perelni fognak. Már tettek is le kifogásokat a polgármesteri hivatalban, tudtuk meg. A 2008–2012-es mandátum ideje alatt a csíkszeredai képviselőtestület testület tagjai voltak: Antal Attila, Biró Dénes József, Bíró József, Komsa Sándor, Csucsi András Róbert, Fekete Gyula, Ferencz-Salamon Alpár-László, Fülöp Árpád-Zoltán, Kanabé Gabriella, Magyari Zoltán, Orbán Zsolt, Papp Előd, Péter Szilárd (őt váltotta később Péterfi Attila Csongor), Sárosi Béla, Soós Szabó Klára, Szikszai László, Szondy Zoltán, Szőke Domokos, Xantus Attila.

A másik ügy, amelyben vizsgálódott a számvevőszék és 240 ezer lejes kárt állapított meg, szintén egy országos program része volt, amely a távhőrendszerek felújítását célozta. A 2006 óta folyó projekt során többek között felújítottak és összekötöttek csíkszeredai kazánházakat és hővezetékeket cseréltek ki.

A számvevőszék vizsgálódása során bizonyos hőszigetelt csövek feláron történő megvásárlását kifogásolta, és a városi költségvetésnek okozott kárt 240 ezer lejben állapította meg.

„A távhőrendszer felújítása több éves program, amelyet a kormány finanszíroz. Abban az évben, amikor a kormány nem folyósította a maga 70 százalékát, nem volt csőszállítás. Később, 2011-ben módosították a munkálatokról szóló megvalósíthatósági tanulmányt, és korrigálták a hőszigetelt csövek vásárlására is vonatkozó szerződés értékét az inflációval. A számvevőszék szerint a városháza nem lett volna jogosult arra, hogy ármódosítást alkalmazzon, ezért az árkülönbözetet vissza kell fizetni” – magyarázta az alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Van, aki forgalomból kivont autóval, és van, aki ittasan vezet

Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.

Van, aki forgalomból kivont autóval, és van, aki ittasan vezet
Hirdetés
2026. július 04., szombat

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja

Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja
2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés