
Fotó: Veres Nándor
A napokban befejeződik a tusnádi kultúrotthon új épületszárnyának befedése, és miután megoldódik a színpad burkolása, illetve a létesítmény bebútorozása is, kilenc év után használhatóvá válik az épület. A község másik falujának, a jelenleg is használható újtusnádi művelődési háznak az újrafödését szintén idénre tervezi a helyi önkormányzat.
2014. május 27., 17:302014. május 27., 17:30
2014. május 27., 17:432014. május 27., 17:43
„Elkészült a tusnádi kultúrotthon belső felújítása: kimeszelték a nagytermet, megnagyobbították a színpadot, kialakították és felszerelték a ruhatárat és a mosdókat” – sorolta Rafain Endre. A település polgármestere hozzátette, jelenleg is dolgoznak a létesítménynél, hiszen új épületrészt alakítottak ki a konyha, tálaló, kazánház, valamint a színészöltöző és a mosdók számára. Keddi ott jártunkkor éppen az új épületszárnyat födték. Pár nap alatt befejezik, azt követően pedig csak a színpad burkolása, valamint a termek berendezése marad hátra.
Kilenc éve elkezdett munkálat
Az épület egyik oldalfalának újraépítését és a tető cseréjét pályázati pénzből (400 ezer lej) valósították meg, a további munkálatokat önerőből – számolt be a községvezető. Bevallotta, amiatt húzódtak el a 2005-ben elkezdett munkálatok, mert saját költségvetésükből kellett finanszírozzák azokat. A kultúrotthon felújításának összértéke közel 550 ezer lej, idén erre a beruházásra helyi és megyei költségvetésből 180 ezer lejt fordítanak, emellett a bútorok beszerzésére a Csík LEADER Egyesülethez pályáznak. „Ezt a munkálatot sem tudjuk idén teljesen befejezni, viszont használható lesz a kultúrotthon” – nyugtázta Rafain.
Több mint húsz év után új tető
Az újtusnádi kultúrotthon újrafödését is idénre tervezi a helyi önkormányzat, hiszen a belül már korábban – a kalákaprogram keretében – felújított épületre veszélyt jelent a roskadozó tető. Mint a polgármestertől megtudtuk, a kultúrotthon tetejét legutóbb a \'90-es években javították, most már ráfér a felújítás. A munkálatok összértéke közel egymillió lej volt, a hátralévők elvégzéséhez valamivel több mint 400 ezer lejre van még szükség. Ez a kultúrotthon már használható, hiszen megfelelően el van készítve a nagyterem, az illemhelyek, sőt új tűzhelyet építettek, a kazánház működőképes, és fűtés is van – foglalta össze az elöljáró. Habár idén nem tudják kívülről újravakolni az újtusnádi kultúrotthont, és a homlokzatát sem javítani, de a biztonságos használatához szükséges tetőcserét mindenképpen megvalósítanák.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!