
Fotó: Veres Nándor
Harminc csángó és székely gyermek táborozhat idén nyáron a magyarországi Leányfalun a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően.
2014. május 22., 19:192014. május 22., 19:19
2014. május 22., 19:382014. május 22., 19:38
A táborozást támogató adománylevelet Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója – akit az esemény házigazdája, Zsigmond Barna Pál főkonzul a határon túli ügyek nagy barátjának nevezett – személyesen nyújtotta át csütörtök délután a kedvezményezettek képviselőinek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.
Idén a Csibész Ifjúsági Egyesület és a csíksomlyói Árvácska Együttes, valamint a csángómagyar oktatási programban részt vevő gyerekcsoport egy része táborozhat Magyarországon.
„Ha kirándulni akarsz, legyen útitársad a teli tarisznya. Azért vagyunk mi itt, hogy ennek a tarisznyának egy rekeszét megpróbáljuk forintokkal és a forintokért vásárolható szolgáltatással megtölteni. Mert azt már tapasztaltuk, hogy ennek a tarisznyának sok-sok rekesze teli van szeretettel, tánccal, énekkel, verssel” – mondta el a jelenlevőknek Szentpétery Kálmán. Hangsúlyozta, társaságuk mindig is kiemelten ügyelt arra, hogy nyereségének egy részét jó ügyek szolgálatába állítsa, az elmúlt években számos, a határon túli magyarság érdekében tevékenységet kifejtő egyesületet, szervezetet támogattak.
„A mai találkozás apropóját az adja, hogy a nyíregyházi Apáczai Alapítvány ismét megkereste társaságunkat azzal a kéréssel, hogy a 2013-ban sikeres táboroztatást megismételve, de idén már nemcsak csángó, hanem székelyföldi gyerekeket is figyelembe véve, tegyük lehetővé üdülésüket Leányfalun. Az anyaországi jutalomtáborozást tehetségével és szorgalmával érdemli ki harminc gyerek. Fontosnak tartjuk, hogy a Budapesttől közel nyolcszáz kilométerre, más ország területén élő gyerekek anyaországhoz kötődését próbáljuk segíteni azzal, hogy lehetőséget adunk számukra magyarországi időtöltéshez, pihenéshez” – hangsúlyozta a vezérigazgató, majd átnyújtotta az 1 millió 450 ezer forint juttatásáról szóló adománylevelet Gergely Istvánnak, a Csibész Alapítvány vezetőjének és Márton Attila lészpedi tanítónak, a Románia Magyar Pedagógus Szövetség csángó oktatási programja felelősének.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!