Fotó: Kristó Róbert
Három évi várakozás, két megvalósíthatósági tanulmány, két lakossági fórum és egy nemrég befejezett közbeszerzési eljárás után idén elkezdődhet a csíkszeredai Gyermek sétány felújítása. A munka nagy része jövőre marad, de ha minden jól megy, egy év múlva akár be is lehetne fejezni.
2014. szeptember 23., 17:542014. szeptember 23., 17:54
Befejeződött a Müller László, Tudor Vladimirescu utcák, valamint a Testvériség sugárút által közrezárt terület, a Gyermek sétány felújítására kiírt közbeszerzési eljárás – tájékoztatott Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, a kiírásra egyetlen cég, a helybeli ING Service Kft. jelentkezett, ajánlatát elfogadták, nemsokára megtörténik a kivitelezési szerződés aláírása is. A közbeszerzési eljárás meghirdetésekor áfa nélkül 6,5 millió lejre becsülték a beruházás költségeit, a pályázó cég ajánlata ennél kedvezőbb volt. Így várhatóan áfa nélkül 6 millió 175 ezer lejbe kerül a városnak a munkálat, a pénzt a saját költségvetésből kell elkülöníteni.
Esőcsatornával kezdhetnek
Szőke Domokos szerint még nem lehet előre látni, hogy ebben az évben mi valósulhat meg a tervezett munkálatokból, mert a szerződés aláírása után az egyeztetések, az ütemezés elkészítése következik. Ő azonban úgy látja, az időjárási viszonyok figyelembe vételével is elkészülhet idén az esővíz-elvezető rendszer jelentős része a Gyermek sétányon. „Mivel a végösszeg alacsonyabb a tervezettnél, a jövő évi költségvetésbe, ha lehetőség lesz erre, szeretnénk belefoglalni a kivitelezés teljes értékét” – közölte Szőke. Így jövőben be is fejeződhetne a felújítás.
Az ING Service Kft. igazgatója, Buzogány Károly kérdésünkre úgy nyilatkozott, a szerződés aláírása és a munkaterület átadása, felmérése után derül ki, hogy idén mit tudnak elvégezni. Ő sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a csapadékvíz-elvezető rendszer építése megkezdődhet. A felújítással párhuzamosan az első szakaszban a gázszolgáltatónak cserélnie kell a gázvezetékeket a területen, erre korábban építkezési engedélyt adott a városháza.
Két tanulmány is készült
A Gyermek sétány felújításához szükséges első megvalósíthatósági tanulmányt három évvel ezelőtt készítette egy alexandriai cég, amely késlekedett a véglegesítéssel, így szerződést bontott vele a hivatal, pedig akkor már lakossági fórumot is tartottak a témában. Tavaly egy helyi építészekből álló csoport készítette el az újabb tanulmányt, amelyet szintén lakossági fórumon mutattak be, majd novemberben az önkormányzati képviselő-testület is elfogadta ezt, és kivitelezési tervek is készültek.
Megújuló lakóövezet
Az elhanyagolt, zsúfolt, közel 28 ezer négyzetméteres területen a bádoggarázsok bontása után sétányok, zöldövezetek, játszóterek létesülnek, újulnak meg. A több mint 2400 lakónak otthont adó övezetben szaladásra, sétára alkalmas, öntött gumi burkolatú futósávot alakítanak ki, a tervek szerint a szociális étkezde szomszédságában lévő sportpályát is korszerűsítik, illetve létrehoznak egy kisebb kosárlabdapályát. Ugyanakkor modernizálják a közvilágítást, és több mint hatvan új lámpatestet szerelnek fel. A fémgarázsok helyett összesen 267 parkolóhelyet alakítanak majd ki a területen.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!