
Fotó: Iochom Zsolt
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében az öröm vasárnapján Jakubinyi György érsek ünnepi liturgiában nyitotta meg az Irgalmasság szentévet és az Irgalmasság kapuját a csíksomlyói kegytemplomban.
2015. december 13., 19:042015. december 13., 19:04
2015. december 14., 15:322015. december 14., 15:32
Az ünnepi szentmise a kegytemplom előtti téren kezdődött a kapu megnyitásával. Jakubinyi György érsek emlékeztetett arra, hogy december 8-án Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat befejezésének 50. évfordulóján a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával indította el az irgalmasság rendkívüli szent évét. „A most elkezdődő Irgalmasság évében jusson el mindenkihez az irgalmasság hívó szava, és senki se maradjon közömbös az irgalmasság megtapasztalásához szóló meghívás iránt” – fogalmazott elmélkedésében Jakubinyi György érsek.
Trombitaszó kíséretében elsőként az érsek atya lépett át az Irgalmasság kapuján, majd a hívő sokaság is belépett azon keresztül a pápai kisbazilikába. A bűnbánat jeleként a szentmisét celebráló érsek vizet szentelt és meghintette vele a hívőket. Mint igehirdetésében kiemelte, az Úr Jézus önmagáról mondta azt, hogy ő a jó pásztor, aki a kapun keresztül jön, míg a tolvaj a kerítésen át mászik. A jövő év november 20-án, Krisztus király ünnepén záruló jubileumi év mottója: „Irgalmasok, mint az Atya”.
A szentmise végén Urbán Erik ferences templomigazgató felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az Irgalmasság kapuján áthaladva a szentév során teljes búcsú nyerhető a búcsús feltételek teljesítésével. Ugyanakkor advent péntekjein rendkívüli gyóntatási idő van a kegyhelyen: délután két órától este hat óráig várják mindazokat, akik az ünnep előtt szentgyónásukat el szeretnék végezni. A szentmise érseki áldással és nemzeti imádságaink eléneklésével zárult.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!