Megjelenített megváltástörténet

Már öt éve ad elő szabadtéri passiójátékot a húsvéti időben a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat. Vasárnap Csíkmenaságon mutatták be zenére és pantomimre épülő misztériumjátékukat. Az előadás létrejöttéről és jelentőségéről az egyik rendezővel, György Ida hitoktatóval beszélgettünk.

Szabó Kamilla-Mária

2014. április 07., 16:272014. április 07., 16:27

2014. április 18., 10:142014. április 18., 10:14

Az idén húszéves Szent Gellért Alapítvány tizenötödik születésnapja alkalmából tanultak be a fiatalok először egy rövid misztériumjátékot Szent Gellértről. Bár akkor úgy gondolták, hogy folytatása nem lesz ennek, a fiatalok azzal az ötlettel álltak elő, hogy jó lenne további misztériumjátékokat betanulni. Magyar szentek életét mutatták be zenés pantomimmel, röviden és tömören. „Ez nagyon megtetszett nekünk és a fiataloknak is, így lassan-lassan ebből nőtte ki magát, hogy Jézus életéhez is ilyen formában közelítsünk” – avatott be a kezdetekbe a hitoktató.

A megjelenítéssel hatnak

Először hat évvel ezelőtt mutattak be templomos passiójátékot, az akkor csupán tizenkét perces előadás mostanra már valamivel több mint fél órásra bővült. Eközben megőrizte eredeti célját, hogy ne részletesen elmesélje, hanem megjelenítse Jézus szenvedéstörténetét, azzal hatva az emberekre – mutatott rá György Ida. „A nagyböjtben különösen figyelnek a hívek arra, hogy Jézus szenvedésére gondoljanak. Különböző módszerekkel elevenítik fel a történteket, keresztutat végeznek, olvasnak róla vagy filmet néznek. Én úgy gondolom, hogy az eljátszás, megjelenítés sokkal közelebb hozza az emberekhez a kétezer évvel ezelőtt történteket.”

Továbbgondolt templomos passió

A fiatalok lelkesedése miatt döntöttek úgy, hogy a templomos passiót továbbgondolják, és szabad téren adják elő. Így az elmúlt öt évben az  érdeklődő hívek templomon kívül tekinthették meg a György Ida és György Attila rendezők, illetve Ilyés Kinga zenei rendező által összeállított  misztériumjátékot. A szentegyházasfalvi és szentkeresztbányai római katolikus plébániák fiataljai először csupán a saját híveiknek adták elő a passiójátékot. Az évek alatt viszont annyira megérett a történet, hogy a rendezők úgy gondolták, idén már érdemes nagyobb közönség előtt is bemutatni – foglalta össze a hitoktató.


Várják a meghívásokat

Mivel tavaly a szenvedéstörténet bemutatását kiegészítették Jézus feltámadásának és a Szentlélek eljövetelének részleteivel, így az misztériumjáték az egész húsvéti időben aktuális. A társulat tehát egészen pünkösdig örömmel fogadja a csíkszéki plébánosok meghívásait is, hogy a passiójátékkal minél több hívőhöz közelebb tudják hozni Krisztus szenvedéstörténetét – emelte ki a rendező.

Meghatódott menaságiak

A társulat vasárnap a csíkmenasági kultúrotthon előtti téren mutatta be passiójátékát. A csípős szél ellenére szép számmal érkeztek fiatalok és idősek, hogy megtekinthessék az előadást. A látványos jelenetek alatt sokak szemébe gyűlt össze a könny, voltak, akik meghatódottságukat nem leplezve sírva is fakadtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés