Megérkeztek a tankönyvek

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Megérkeztek Hargita megyébe az első osztályosoknak megrendelt utánnyomott tankönyvek, és folyamatban van a kiosztásuk. Időközben az új tanterv alapján készült tankönyvek megrendelését is összesítették, így azokból is kapnak majd, amint elkészülnek.

Széchely István

2014. november 03., 19:192014. november 03., 19:19

Leszállították Hargita megyébe azokat az első osztályos tankönyveket, amelyekkel a tanév eleji tankönyvhiányt kívánta pótolni az oktatási minisztérium. Az első és második osztályos gyerekek tankönyvek nélkül kezdték a tanévet, így a legtöbb iskolában a tavalyi könyveket kezdték használni, csakhogy azok még a régi tanterv alapján készültek. A másodikosok könyveit újraosztották, a megyei tanfelügyelőség irányításával átcsoportosításokat végeztek, hogy mindenhol legyen elegendő mennyiségű tankönyv.

Az elsősök esetében 73 ezer lejt utalt ki a szaktárca a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek utánnyomott tavalyi első osztályos tankönyvek megvásárlására minden tantárgyból. A megyei tanfelügyelőségen meg is rendelték a könyveket, és mint arról Waczel Ferenc tanfelügyelő beszámolt, azok meg is érkeztek, és zajlik a szétosztásuk.

A legújabbakból is rendeltek

Időközben az oktatási minisztérium közzétette az új tanterv alapján készült tankönyvek elektronikus változatait, a magyar anyanyelvű első osztályos diákok esetében két-két változatot a román, illetve magyar tankönyvből, azt kérve a pedagógusoktól, hogy tanulmányozzák át és döntsenek, melyikből rendelnek. A rendeléseket a megyei tanfelügyelőség összesítette, majd továbbküldte azt a szakminisztériumba – mondta el Waczel Ferenc, azt is közölve, még nem tudni, mikor érkeznek meg az új tankönyvek a megyébe, de lehet, hogy nem kell rájuk sokat várni, ugyanis az utánnyomott tankönyvek is elkészültek egy hónap alatt.

Az új tanterv alapján készült könyvek megrendelésével kétszeresen költ az elsősök tankönyveire a minisztérium, a most szétosztásra kerülő utánnyomott könyveket lecserélik, amint megérkeznek majd az új tanterv alapján készült, most megrendelt román és magyar tankönyvek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés