
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszentmártonban vasárnap, a Szent Márton-napi ünnep alkalmával áldotta meg a felújított templomot Tamás József segédpüspök.
2013. november 10., 19:062013. november 10., 19:06
2013. november 10., 19:262013. november 10., 19:26
A csíkszentmártoni plébániatemplom – a hozzávetőleg két évig zajlott külső és belső felújítás után – megszépülve fogadta a híveket Szent Márton ünnepe alkalmából. A búcsút háromnapos ünnepi program előzte meg, amely lehetőséget biztosított mindenki számára, hogy lelkileg is felkészüljön az alkalomra. A vasárnapi szentmise keretében a felújított templomot Tamás József segédpüspök áldotta meg. Szentbeszédében kérte, hogy az áldás áradjon mindazokra, akik szeretik az istenházát, illetve szívükön viselik annak sorsát.
Az egyházi méltóság prédikációja során az Emészt a buzgóság a te házadért evangéliumi részt fejtette ki. Beszélt Dávid királyról, aki megfogadta, hogy templomot épít Istenének, illetve Assisi Szent Ferencről, aki kápolnát építtetett újra. Kiemelte, ezen közösség is felújíttatta templomát, így az eljövendő nemzedékeknek is rendelkezésükre áll majd Isten hajléka. „A mi népünket is emésztette a buzgóság, és ebben a buzgóságban találkozóhelyet akartunk a jó Istennel” – hangsúlyozta.
Kifejtette, a templom védőszentje, Szent Márton püspök is a hitbeli buzgóságban akarja megerősíteni a hívőket, amelyre igen nagy szükség van a mai világban. „Olyan világban élünk, amely próbál megfosztani bennünket legnagyobb értékeinktől és kincseinktől; olyan világban, ahol a szabadságot felváltotta a szabadosság, és ennek a szabadosságnak a következményeként az ember már semmit sem tart szentnek. Sem az életet, sem a munkát, sem a becsületet, sem az emberi jogokat. Ebben a világban akkor tud az ember megmaradni, ha emészti a buzgóság az Isten házáért” – foglalta össze a segédpüspök.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!