
Fotó: Kristó Róbert
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
2016. augusztus 22., 22:312016. augusztus 22., 22:31
2016. augusztus 23., 16:302016. augusztus 23., 16:30
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyéhez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmaradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!