Megáldják a felújított Siculicidium emlékművet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ünnepelni várják a környékbelieket Madéfalvára. Vasárnap, felszentelésének 110. évfordulóján, újjáavatják a felújított Siculicidium emlékművet. A restaurálás két éve kezdődött, a munkálatokat a magyar kormány is támogatta.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 09., 12:262015. október 09., 12:26

Szentmisével kezdődik a madéfalvi Siculicidium emlékmű újjáavatási ünnepsége vasárnap, október 11-én tizenegy órakor. A Csintalan László delnei plébános által celebrált misét jó idő esetén az emlékműnél tartják, ha viszont rossz idő lesz, akkor a Siculicidium-kápolnába várják a híveket. A mise után az emlékmű történetét ismertetik, majd elhangzanak az ünnepi beszédek. Várhatóan felszólal majd Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. Az ünnepség a koszorúzással és a felújított emlékmű megáldásával zárul − számolt be érdeklődésünkre a községvezető.

A helyi önkormányzat által közzétett meghívóban szerepel a Csíki Lapok 1981. október 21-i számában megjelent felhívás is, amely révén 1891-ben elindult egy több éven át tartó gyűjtés. Annak eredményeként pedig 1905. október 8-án felavatták Csíkszék, s egyben Székelyföld egyik első olyan emlékművét, amely jelentős közösségi összefogás, közadakozás révén épült meg. Mint írják, 110 év elteltével az emlékművet teljesen felújították „hasonló nemzeti összefogással és közös munkával”.

Mint ismeretes, 2013 őszén fogtak hozzá az 1899-ben megépített – azóta fel nem újított – madéfalvi Siculicidium emlékmű restauráláshoz és környezetének rendezéséhez. Az áfa nélkül százezer euróra (440 ezer lejre) becsült beruházáshoz a Hargita Megye Tanácsának támogatásával és a helyi önkormányzat erre fordított pénzével fogtak hozzá. Azt követően az akadozó munkálathoz hozzájárult a helyi közbirtokosság mellett a magyar kormány is, először 3 millió forinttal (mintegy 42 ezer lejjel), idén pedig további 17 millió forint (245 ezer lejes) támogatást biztosított – amely révén végül sikerült befejezni a felújítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés