Még várni kell falvakon a járdák kiépítésére

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Leginkább az anyagi forrás hiányával és a keskeny utakkal indokolják a csíki polgármesterek azt, hogy miért nem tudtak mostanig járdákat építeni az általuk vezetett településen. Biztató lehet a lakók számára, hogy az önkormányzatok többsége legalább keresi a megfelelő pénzforrásokat arra, hogy jövőtől hozzáláthassanak a gyalogjárók kiépítéséhez – írja keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap.

Székelyhon

2015. szeptember 22., 10:382015. szeptember 22., 10:38

Csíkban még mindig sok az olyan település, ahol a forgalmas útszakaszok mentén sincsenek járdák. A térség polgármestereitől a Csíki Hírlap arról érdeklődött, hogy mi az oka a gyalogos útszakasz hiányának, a helyiek igénylik-e azokat, illetve hogy tervezik-e azok kiépítését, és ha igen, milyen forrásokból. 

Csíkszentdomokoson nincsen jelentős hosszúságú járda kialakítva, s habár a helyiek nem jelezték az önkormányzatnál erre vonatkozó igényüket, Ferencz Alajos polgármester meglátása szerint szükség van a gyalogutakra – sőt bicikliútra is –, elsősorban azokban az utcákban, amelyek összekötik a megyei és országutat. A megyei út mellett egy rövid járdaszakasz ki van ugyan építve, a községi utak mellett viszont egyáltalán nincs gyalogút. „Az aszfaltozott községi utak mellett, ahol az út szélessége megengedi, ott terveink szerint a közeljövőben kiépítjük a járdát, de egyes részeken olyan keskenyek az utak, hogy nem nagyon van hely a gyalogos forgalomnak” – részletezte.

A községvezető valószínűnek tartja, hogy saját költségvetésükből kell majd erre a munkálatra fordítaniuk, mivel nem találtak megfelelő pályázati kiírást. Ettől eltekintve folyamatosan követik a pályázati lehetőségeket, hiszen saját forrásaikból évente egy-egy kisebb szakaszt tudnának kivitelezni. Jelenleg mintegy három kilométernyi szakaszon máris ki lehetne építeni a járdát. Csíkszentdomokoson 20 kilométer községi út van, amiből mindeddig 11 kilométernyi főbb útszakaszt leaszfaltoztak, annak nagy része mellett kialakíthatók lennének a járdák.

Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere rámutatott, „a hosszú utcahálózat és a szétszórt tizesrendszer miatt legalább 10 kilométer járda kialakítására lenne szükség a településen”. Mint mondta, mindeddig a szűkös anyagi források és a hiányzó alapvető infrastruktúra miatt (még nincs befejezve a gáz- és szennyvízhálózat lefektetése) nem tudtak, illetve nem akartak a járdaépítéshez fogni. Azonban miután elkészül a két említett hálózat, Fitódban és Csíkszentléleken már jövőben elkezdődhet a járdaépítés. Mint megtudtuk, 2016-ban az önkormányzat szeretne egy jelentősebb összeget fordítani az utak felújítására és járdaépítésre. Mindszenten azonban továbbra sem készül gyalogút.

Mint kiderült, a főút, azaz a 123B jelzésű megyei út mentén az út szélessége nem mindenhol engedné meg a járdák létrehozását, de az utcák megfelelő szélességűek, így ott kialakíthatók a gyalogos forgalom biztonságát szolgáló részek is. Pál Péter kiemelte, esetükben a sáros utcákban lenne a legfontosabb a járdák kiépítése. Elsősorban saját költségvetésükre támaszkodhatnak a szükséges munkálat kivitelezésében, ugyanakkor követik a pályázati kiírásokat is.

Csíkrákos esetében a legfontosabb a községen áthaladó 578-as számú európai út melletti járdák kiépítése lenne, de az az országos útügyi hivatal hatáskörébe tartozik – mutatott rá Császár Attila. Csíkrákos polgármestere hozzátette, a helyi önkormányzatnak sem anyagi forrása, sem energiája nincs, hogy azzal foglalkozzon. A veszélyesebb részeken, például a két kanyarban megpróbálták biztonságosabbá tenni az ottani közlekedést azáltal, hogy fedett vízelvező árkokat alakítottak, így a gyalogosok azokon a részeken nem az úttesten közlekednek.

„Folyamatos téma a községben, nem is kérdés, hogy igény lenne a járdákra. A helyiek folyamatosan bombáznak az ehhez kapcsolódó kérésekkel, főleg az iskolakezdések körül. A szülők kérik, hogy valamilyen megoldást találjunk rá, de nem látom esélyét, hogy a közeljövőben megoldódna ez a kérdés” – vallotta be a polgármester. Megjegyezte, a községi utak kevésbé forgalmasak, így ott nem látja szükségét a járdáknak.

Gyimesközéplokon több éve felismerték a járda szükségességét a megnövekedett autós forgalom miatt, így az elmúlt években közel 3 kilométer járdát sikerült kiépíteniük a 12A jelzésű országút mentén. Az évek során sikerült megtalálniuk a módját, hogy miként készülhet részenként – évente egy-egy kilométernyi –, a település központi intézményei előtt elhaladó, gyalogosok biztonságát szolgáló gyalogút. Csillag György, a helyi önkormányzat munkatársa érdeklődésünkre kifejtette, 2013 óta közel három kilométer járdát építettek ki, a munkálatot saját költségvetősükből, Hargita Megye Önkormányzatának támogatása révén sikerült megvalósítaniuk. A legutóbb kiépített 700 méternyi járdát a Csík LEADER Egyesülethez leadott 30 ezer euró értékű nyertes pályázatukból finanszírozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés