
Fotó: Kristó Róbert
Alkatrészre vár a kivitelező, hogy megjavíthassa és újra üzembe helyezhesse a csíkszeredai Lejtő utca aljába szerelt távvezérlésű, behajtásgátló oszlopot.
2014. március 06., 16:592014. március 06., 16:59
2014. március 06., 17:302014. március 06., 17:30
A süllyeszthető szerkezetet közel egy hónapja rongálta meg, nem szándékosan, egy csomagszállítással foglalkozó cég alkalmazottja, amint ráhajtott furgonjával. Azóta újra szabadon járnak be az autók a sétálóutcába, holott az ott lakók kivételével mások számára ez tilos. Az áruszállítók reggel öt és tíz óra között hajthatnak be a Petőfi utcába.
„A kivitelező külföldről várja az alkatrészt, ami még nem érkezett meg” – válaszolta érdeklődésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Az uniós forrásokból vásárolt süllyeszthető behajtásgátlót január közepén üzemelték be. A Petőfi utcában azzal a céllal szigorították meg a forgalomkorlátozást, hogy gyalogosbaráttá tegyék a sétálóutcát.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.
Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.
Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.
szóljon hozzá!