Támogatásigénylés: elkerülnék a tavalyi rohamot

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Március elsejétől, vagyis keddtől fogadják az egységes mezőgazdasági támogatáskérelmeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Hargita megyei munkatársai. A megszabott időszak „bőven elegendő” arra, hogy fogadják a 26 ezer Hargita megyei gazda ügycsomóját. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy az érintettek tartsák magukat az előzetes programáláshoz.

Szabó Kamilla-Mária

2016. február 27., 20:202016. február 27., 20:20

„Sínen vagyunk, ami a 2016-os egységes mezőgazdasági támogatáskérelmek elfogadását illeti. Ez azt jelenti, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében, amely a továbbiakban csak minimálisan változhat, március 1-jén kezdődhet a támogatási kérelmek fogadása” – tudtuk meg Haschi Andrástól. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita megyei vezetője hozzátette, tavaly csak jelentős késéssel tudták elkezdeni a kérelmek elvételét, de még akkor sem volt teljesen egyértelmű a „törvénykezés”, ahhoz képest idén előnnyel indulnak. Ahogy az intézményvezető fogalmazott: „jó, rossz, olyan amilyen, de van törvénykezés”.

Az állattenyésztési és területalapú támogatások kérelmeinek közös letéti időszaka tehát március első napjaiban indul és május 15-éig tart. Ezt követően további 25 naptári nap áll a gazdák rendelkezésére, hogy napi egyszázalékos késedelmi kamat ellenében letegyék igényléseiket. Mint az intézményvezető fogalmazott, ennek tükrében bőven van idő fogadni a 26 ezer megyei igénylőt, amennyiben azok programálás szerint érkeznek. Ugyanakkor megjegyezte, nagyon nehéz dolga lesz az alkalmazottaknak, mert a kérelmezési időszakra rátevődik az elmaradt kifizetések elindítása.

A minisztériumi ígéret szerint április 7-e után kezdik el a megyei ügynökségek feldolgozni azokat a kéréseket, amelyek kifizetésre kerülnek. „Ez körülbelül egy kéthetes megfeszített munka lesz, amikor a huszonnégy órából huszonnégyet dolgozunk. Abban az időszakban könnyen meglehet, hogy hanyagolnunk kell egy kicsit a kérelmek elvételét. Ezért mi arra összpontosítunk, hogy már március első napjaiban minél több kérést elvegyünk” – avatott be a részletekbe Haschi András, hangsúlyozva, emiatt is nagyon fontos, hogy a gazdálkodók időben jelenjenek meg az ügynökségnél. Már elkezdték az előkészületeket, egyeztetnek az önkormányzatokkal, amelyek továbbra is nagy segítséget jelentenek számukra.

A területalapú támogatásokról

Nem lesznek jelentősebb változások a kérelmezéssel kapcsolatban a múlt év igénylési időszakának utolsó heteihez képest – ismertette az igazgató. Mint elmondta, a területalapú támogatások esetében maradtak az eddigi formák: az alaptámogatás mellett kérhető az újraosztott-, a zöldítési- és a fiatal gazdáknak járó támogatás. Szubvencióval segítik a következőkben is a növénytermesztésre alkalmas szántőföldek és a hátrányos helyzetű területek tulajdonosait, de kérhetők az ökológiai gazdálkodási és az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatások is. Újdonság lesz viszont a kisgazdáknak szánt, valamint az őshonos, kihaló félben lévő állatokat tenyésztők által kérhető támogatás.

Az állattenyésztési támogatásokról

Az állattenyésztési támogatások közül továbbra is igényelhető az átmeneti országos kiegészítő támogatás keretében a szarvasmarha utáni, amely legkevesebb három felnőtt állat esetén igényelhető, a három tonnán felüli tejtermelés után kérelmezhető, illetve továbbra is lesz a legkevesebb 50 juh- és 25 kecskeanyaállatra igényelhető juttatás. Továbbá a tavalytól életbe lépett összekapcsolt támogatás révén a bivaly-, juh-, kecske-, húsmarha-, fejőstehén- és selyemhernyótartók plusztámogatást is igényelhetnek. A bivalytartó gazdák legtöbb 100 állatra kérhetnek, míg a juhosgazdák 150–600 egyedre, a kecsketartók pedig 50 és 500 közötti állományra. Élhetnek a támogatás adta lehetőséggel a legtöbb 250 húsmarhát tenyésztők és a 10–250 fejőstehénnel rendelkezők is. Az utóbbi támogatási formák igénylőinek az idei kérelemletételig el kellett indítaniuk az állatállományuk – legyen az juh, szarvasmarha vagy bivaly –  törzskönyveztetését.

Csökken a kérvényezők száma

2014-hez képest tavaly hatezerrel csökkent a támogatást igénylő gazdák száma. Ez a csökkenés azzal magyarázható, hogy az érintettek belátták, ha nem ők művelik meg a földjüket, nem őket illeti a támogatás sem. Ugyanakkor éppen emiatt nem csökkent a támogatásra jogosult területek mérete, hiszen a továbbiakban a földet megművelő bérlők kérték, kérik a juttatást – ismertette Haschi Anrdás. Hozzátette, bízik abban, hogy ez a folyamat tovább tart, és a jelenlegi 26 ezer gazdából legalább 2–4 ezer gazdával csökken majd az igénylők száma, míg a terület nagysága az eddigi mintegy 195 ezer hektár marad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés