
Fotó: Kristo Robert
Több mint egy hónapja, hogy menesztették az ország összes megyei egészségbiztosító pénztárának elnök-vezérigazgatóját. A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnök-vezérigazgatója, Duda Tihamér továbbra is tisztségében van, ugyanis betegszabadságát tölti, így a visszahívására vonatkozó rendelet nem valósulhatott meg.
2012. szeptember 06., 14:152012. szeptember 06., 14:15
2012. szeptember 06., 18:482012. szeptember 06., 18:48
Július végén visszahívta tisztségéből az ország összes megyei egészségbiztosító pénztárának elnök-vezérigazgatóját az Országos Egészségbiztosító Pénztár vezetője. A visszahívás oka, hogy modósították az elnök-vezérigazgatók alkalmazásának szabályait, ennek keretében pedig több mint ötven százalékkal megváltoztatták a teljesítményi mutatókat is. Ez utóbbi a jogszabályok és az érintettek szerződése szerint a tisztségből való visszavonást eredményezi. A döntés mögött sajtóbeszámolók szerint több megye leváltott elnök-vezérigazgatója politikai szándékot is sejt.
Hargita megyében a tisztségből való visszahívás nem valósult meg, az érintett ugyanis még nem vette át az erről szóló határozatot. Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezérigazgatója ugyanis betegszabadságon tartózkodik. Lidia Sîngeorzan helyettes ügyvezető igazgató közölte, az elnök-vezérigazgató pihenőszabadságon tartózkodott korábban, amelyből azonban nem tért vissza, betegszabadság miatt továbbra is távol maradt. A visszahívására vonatkozó rendeletet így nem tudták tudomására hozni, ezt nem vehette át, ezért az átadás-átvétel sem történt meg. „Duda Tihamér így továbbra is tisztségben van, én pedig helyettesítem őt” – mutatta be a helyzetet Lidia Sîngeorzan. Még elmondta, nem tudni, meddig tart az elnök-vezérigazgató betegszabadsága.
Duda Tihamért is meg szerettük volna kérdezni a kialakult helyzetről, telefonhívásunkra azonban nem válaszolt.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
szóljon hozzá!