A Zöld SzékelyFöld Egyesület Hangyasuli – Székelyföldi Környezeti Nevelési Hálózat programja egy újabb állomáshoz érkezett, ezúttal a gyerekeket célozzák meg Zöld SzéKÖLYÖK programjukkal.
2010. november 01., 15:192010. november 01., 15:19
2010. november 01., 18:152010. november 01., 18:15
„Bizonyosan sokan szerettük volna, ha régen, gyerekként lett volna lehetőségünk aktívan részt venni egy környezetvédelmi mozgalomban. Ebben az életkorban a gyerekek köztudottan jóval érzékenyebbek a környezetvédelem iránt, és ezek az élmények meghatározóak lehetnek az elkövetkezőkben, éppenséggel a pályaválasztás során is” – összegezte a program fontosságát Csaloka Júlia programasszisztens.
Hosszú ideje szerepel az egyesület napirendjén egy olyan rendszer megteremtése, amelynek keretében nemcsak az eddigi 20–30-as korosztály tudna aktív szerepet vállalni az egyesület programjainak előkészítésében, azok kidolgozásában, hanem a fiatalabbak is. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek olyan dolgokat tanulhassanak, melyeket az iskolában nem sajátíthatnak el, tapasztalatot szerezzenek, és nem utolsósorban jóval változatosabb programok jöhetnek létre, hiszen a programok javarésze a gyerekeknek szól.
A Zöld SzéKÖLYÖK csapat a könnyebb és hatékonyabb működés érdekében korlátolt létszámmal fog működni, ugyanis a jelentkezők függvényében 5–10 Csíkszeredában tanuló gyerek vehet részt a programban.
A jelentkezéshez szükséges, hogy írjon a gyerek egy kétoldalas fogalmazást, amelyben elmeséli, milyen környezetvédelemhez kapcsolódó programban vett részt az iskolában vagy az iskolán kívül, valamint miért szeretne tagja lenni a Zöld SzéKÖLYÖK-nek? Ehhez szükséges csatolni egy fényképet, majd ezeket elküldeni november 29-ig az egyesület csjulcsa@zoldszekely.ro e-mail címére.
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.