
Fotó: Kristó Róbert
A zsögödi közbirtokosság és a helyi lakosok összefogásával az elmúlt időszakban kitakarították, a felnőtt gaztól pedig megtisztították a zsögödi régi temetőt – tudtuk meg Sebestyén Ottótól, Zsögöd katolikus plébánosától.
2014. május 16., 10:042014. május 16., 10:04
A temető kitakarítását a közbirtokosság vezetősége kezdeményezte, a megtisztított sírhelyek immár az útról is jól láthatóvá váltak.
A temetővel kapcsolatban Erőss Vilmos kilenc esztendővel ezelőtt a következőket írta a Hargita Népe hasábjain: „A temetővel kapcsolatos régi írás állítólag volt, de elpusztult. Az 1902-ben készült kataszteri rajzból kiderül, hogy a temető a község határán belül van, területe 2,14 hektár. Később a temető északi részéből háromszög alakú, 306 négyzetméteres területet szakítottak ki és kerítettek be. A zsögödiek régen a Nagy Imre szülőháza melletti mellékutcán (ma zsákutca), a Fitód-pataka melletti 70 méteres út megtétele után, dél felé fordulva a patakon át, a ma is használatos Kőbánya utcán mentek fel a temetőbe. A harangláb közelében volt a temető bejárata. Ez volt az egyetlen út, amely ide vezetett. Az általam végzett felmérések adatai szerint a temetőben 117 síremlék van. A temető tisztán tartása közügy. Éppen ezért lenne ajánlatos, hogy a helybéli lakosok magukénak érezzék, s rendezzék ne csak a jelenlegi temetőt, de a régit is.”
Az elmúlt hetekben ennek a kérésnek – is – eleget téve a sírhelyek ismét láthatóvá váltak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!