Látható változások a Gyermek sétányon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A zöldövezetek rendezése mellett a járdák elkészítése is nagyrészt ezután történik meg a csíkszeredai Gyermek sétányon. A lakóövezet felújítását nyár közepére be lehet fejezni.

Kovács Attila

2016. március 17., 20:022016. március 17., 20:02

Bár a munka jelentős része már elkészült, van még tennivaló a Gyermek sétányon. Az autós közlekedés és parkolás számára már majdnem ideális állapotban van a lakóövezet, a gyalogosoknak azonban még várniuk kell a járdákra.

Több helyen felállították a közvilágítási hálózat új oszlopait, lámpatestekkel együtt, jórészt földbe kerültek a villanyvezetékek – a sétány felső részén csütörtökön ennek befejezésén dolgoztak. Rendezésre várnak a zöldövezetek is, ezeknél egyelőre törmeléket, tavaly kivágott fák csonkjait, de ugyanakkor frissen hozott termőföldet is láttunk. A Testvériség sugárút felőli bevezető útszakaszokon sem készült el még a végleges burkolat, a lakóövezet alsó részén kopóréteg elhelyezésére van szükség az úttesten.

A burkolatkialakítási munkálatok befejezését nevezte meg soron következő feladatként Tankó-Molnár András, a polgármesteri hivatal által megbízott projektfelelős is, aki szerint azután következik a lakóövezeten áthaladó futópálya kialakítása, ugyanakkor kiegészítő munkálatok vannak még a csapadékvíz-elvezető rendszeren is, és a zöldövezetek kialakítása is ezután történik, akárcsak a játszóterek felújítása. A megbízott ING Service Kft.-nek még hét hónapja van a kivitelezésre az aláírt szerződés szerint, és mivel nincs késés, várhatóan nyár közepére teljesen elkészül a beruházás.

A több mint 2800 személynek otthont adó lakóövezet felújítása 6,2 millió lejbe kerül, amelyet a helyi önkormányzat költségvetéséből biztosítanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés