
Fotó: Veres Nándor
Hiába várták az utasok, elmaradt a lepusztult állapotú csíkszeredai állomásépület tavalyra ígért felújítása. Mint kiderült, nem a pénz hiánya a magyarázat.
2016. március 09., 10:232016. március 09., 10:23
A tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat eredménye miatt állították le a beruházást, amelynek kivitelezésére korábban szerződést is írt alá a Román Vasúttársaság (CFR) egy brassói céggel. „A szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amely többe kerül, mint az az összeg, amely a felújításhoz rendelkezésünkre állt. Ezért a felújításra megkötött kivitelezési szerződést felbontották” – tájékoztatott érdeklődésünkre Ioan Pintea, a Brassói Területi Vasúti Igazgatóság igazgatója.
Az igazgató szerint ezért ebben az évben az épület megerősítését megelőző javításokat végzik el, azaz a belső meszelést, a tetőzet javítását, kicserélik a nyílászárókat, ugyanakkor a tönkrement vakolatot újjal helyettesítik, és külső festésre is sor kerül. Hozzátette, a szerelvényekhez képest túl alacsony vasúti peronok megemelése is szerepel a tervek között, az első vágány melletti peront jelentősen megemelik és újraaszfaltozzák, a többi vágányok mellett viszont kisebb mértékű lesz a járószint emelése.
Az idén tervezett munkálatokra 750 ezer lejt költenek – ezt a CFR sajtóosztályától érkezett hivatalos levélből tudjuk, amelyet megkeresésünk után válaszként küldtek el. „A vasúttársaság saját beruházási listáját a vezetőtanács elfogadta, és ezt a részvényesek közgyűlése elé terjesztik jóváhagyás céljából. A listán szerepel a csíkszeredai vasútállomás javítása és konszolidálása, ennek becsült értéke a tervezéssel és kivitelezéssel együtt áfa nélkül 4,1 millió lej. Erre az évre 750 ezer lejt javasolt javításokra költeni a vasúttársaság vezetősége” – írja a válaszlevél.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!