
Fotó: Kristó Róbert
Idén be szerették volna fejezni Csíkszereda északi részén az elkerülő út építéséhez szükséges területek kisajátítását, de ez a tervezettnél lassabban halad. Kiderült, hogy az út alatt áthaladó földgázvezetéket nem lehet elköltöztetni, így igyekeznek azt felszámolni.
2013. december 16., 10:062013. december 16., 10:06
Az elkerülő út részlegesen már tavaly megépült, de az elfoglalt magánterületek kisajátítása, a tulajdonosok kártalanítása még nem történt meg. Bár az elkerülő út által érintett legtöbb földterület tulajdonosával már az útépítés elkezdése előtt sikerült megegyezni, és elővásárlási szerződést is aláírtak, elfogadva a polgármesteri hivatal által ajánlott négyzetméterenkénti 0,5 eurós árat, a folyamat még nem fejeződött be. Salamon Ildikó, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője szerint elsősorban azért, mert sok telektulajdonossal nehéz volt kapcsolatba lépni, többen külföldön vagy Csíkszeredától távol élnek. Önkéntesek is segítettek az azonosításban, de a hivatalnak többszöri levelezést kellett folytatnia a területek tulajdonosaival vagy a leszármazottakkal. Belátható időn belül viszont dolgozni kezdhet a törvény előírásainak megfelelően megalakult kisajátítási bizottság, amelynek hatásköre ellenőrizni a tulajdonjogot, elkészíteni a jegyzőkönyveket, amelyek aláírása és a kisajátítási végzések kiközlése után a tulajdonosok megkaphatják az őket illető pénzt is.
A gázvezetéket felszámolják, a földben maradhat
A kövezett elkerülő utat mintegy száz méteren kettévágó szántóföld azért maradt érintetlenül, mert a földben ott gázvezeték húzódik, és ezt a hivatal el szerette volna költöztetni. Mivel nem tudtak megegyezni a környező területek tulajdonosaival arról, hogy hol legyen a gázvezeték új helye, most ennek felszámolása érdekében járnak el jogi úton – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől. Elmondta, a vezetéket elhelyező cég csak rövid időre kötött szerződést a területek tulajdonosaival, építkezési engedélye pedig nem volt. Ezért igyekeznek elérni, hogy ezt kivonják használatból, így nem is kell a vezetékeket kiemelni a földből. Ha ez megtörténik, a hiányzó útszakasz is elkészülhet a következő évben. A Taplocát elkerülő, több mint 3 kilométer hosszúságú út építésére eddig 4,2 millió lejt költött a város, de hiányzik még az aszfaltozás, amely korábbi számítások szerint további 5,7 millió lejbe kerülne. Nemcsak ezt, hanem az elkerülő útnak az 578-as európai úthoz, illetve a 12A jelzésű országúthoz történő csatlakozásainál a megfelelő útkereszteződéseket is ki kell még építeni.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
szóljon hozzá!