Laptoppal jutalmazták a tudást

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért Hargita megyei diákot díjazott a UPC. A távközlési cég harmadik éve jutalmaz meg egy-egy diákot, ebben az évben a székelyudvarhelyi Kajántó Sándor kapta a 2012-es Év Diákja címet és a vele járó ajándékot, egy laptopot.

R. Kiss Edit

2012. június 13., 16:152012. június 13., 16:15

2012. június 13., 18:032012. június 13., 18:03

A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában találkoztak szerdán teendőik megbeszélésre a megyebeli iskolaigazgatók, akiknek ülése kezdetén átadta idei díját a megye legjobbnak ítélt diákjának a UPC.

Amint Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő elmondta, a cég harmadik éve minden esztendőben felkéri a tanfelügyelőséget, hogy nevezzen meg egy, a reál tudományok területén kiemelkedő eredményeket elérő diákot a cég által alapított Év Diákja címre, az intézmény pedig idén a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanulóját, Kajántó Sándort jelölte.

Laczkó Görgy, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója ismertette, Kajántó Sándor hosszú évek óta folyamatosan nyer a tantárgyversenyek különböző szakaszain, matematikából például idén az országos szakaszon dicséretet kapott, de az előző években voltak már ennél jobb eredményei is.

Mielőtt átadta volna a székelyudvarhelyi diáknak a cég díját, egy laptopot, a UPC regionális kommunikációs menedzsere, Ştefan Stanciu kifejtette, több megyében díjazza cégük a kiemelkedő eredményeket elérő diákokat, egyrészt azzal a céllal, hogy megmutassák a közösségeknek a helyi értékeket, másrészt, hogy segítsék is ezeket a fiatalokat.

A díj átvétele után a tizenegyedik osztályos Kajántó Sándor kérdésünkre elmondta, örül a díjnak, mert nem volt még laptopja. A matematika-informatika osztályba járó diák megemlítette felkészítő tanárai nevét is, matematikából Dávid Géza, fizikából Gagyi Anna, informatikából Szélyes Emőke szokta felkészíteni a versenyekre. Kajántó Sándort terveiről is kérdeztük, mint mondta, még nem döntötte el, hogy hol és milyen szakon kíván továbbtanulni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
2026. augusztus 24., hétfő

Újabb orvosi premier a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban

Újabb korszerű, minimálisan invazív sebészeti beavatkozást hajtottak végre sikeresen a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban.

Újabb orvosi premier a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban
2026. augusztus 20., csütörtök

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét

Sikerült ártalmatlanná tenni azt a medvét, amelyik rátámadt egy jószágait legeltető férfire Homoródszentmárton és Recsenyéd közötti tisztáson csütörtök délután.

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét
Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét
2026. augusztus 20., csütörtök

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét

Hirdetés