Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

Augusztus 30-a István, a király koncert a csíksomlyói nyeregben. Történelmi pillanat volt, olyan, amit sokáig emlegetünk még. Akár csak a 22 évvel ezelőtti helyi előadása a rockoperának. Már a délutáni órákban megindult a tömeg a nyereg felé gyalog, autóval, ki kisebb-nagyobb csoportban. Mindenki időben szeretett volna felérni, hogy jó helyet találjon magának a domboldalon.

A koncert kezdete előtt csendes várakozás töltötte be a teret. A gyerekek játszadoztak, a felnőttek beszélgettek, a színpad körül pedig a szervezők utolsó simításai zajlottak. Amikor besötétedett, és felcsendültek az első hangok, a sokaság figyelme azonnal a színpadra irányult.

Több tízezres tömeg gyűlt össze, hogy részesei legyenek ennek az élménynek. Annak az ünnepnek, ami a nemzetünkről, a magyarságról szól, s mint olyan, szívből ragaszkodunk hozzá.

És sokaknak ez volt. Mint a kislánynak, aki édesanyjától kérdezte meg a koncert alatt, hogy miért haragszunk Koppányra. Az anyukája csak annyit felelt, hogy mert nem pártolta a kereszténységet.

Az ikonikus dalokat mindahányan együtt énekeltük a nyeregben. Együtt szurkoltunk Istvánnak és Koppánynak egyszerre. És ahogy a rockopera kiválósága megalkotta azt, itt sem tudtunk állást foglalni egyik s másik között. Mert ez habár a nemzetünket meghatározó kérdésről szólt, mi a fivéreket, az embereket látjuk a műben. És ez most sem volt másképp. Nem volt háttérbe szorulva Koppány, nem volt kelletlenül piedesztálra emelve István.

Könnyező szívek és szemek, az összetartozás gondolatától elérzékenyült emberek ezrei álltak a nyeregben. Ki-ki a telefonja képernyőjén keresztül látta az előadást, hogy a távoli rokonoknak tudja továbbítani ezt az élményt.

Mert

Látványvilágát tekintve is valóban lenyűgöző produkcióban lehetett részünk. Mind a pirotechnika, mind a hatalmas ledmadár, mind a jelmezek egy újfajta István, a királyt teremtettek. De a szó legjobb értelmében. Modernebb volt? Igen. Rombolta ez bármiképp is a dalok mondandóját? Egyáltalán nem. Kiemelték azokat, hangsúlyozták azt, amit a szívünk amúgy is hangsúlyoz. A táncosok pedig a népies fonalat erősítették meg, ami szépen belesimult az egész előadás szövetébe.

Összességében megérte a sok fáradhatatlan munka a szervezők részéről, mert egy makulátlan előadást állítottak össze.

Egyértelművé vált, hogy ez a történet továbbra is a miénk.