
Fotó: Kristó Róbert
Kulturális rendezvényeknek biztosít majd helyszínt az immár egy éve felújítás alatt álló csíkszeredai Transzszilvánia mozi.
2013. december 30., 16:192013. december 30., 16:19
2013. december 30., 16:272013. december 30., 16:27
„Első körben az építészeti és épületgépészeti szakaszt hirdettük meg, ezt szerződtük le. Ennek a munkafázisnak vagyunk a 60 százalékánál” – tudtuk meg Antal Attilától, a város alpolgármesterétől. Mint mondta, azt tűzték ki célul, hogy év végéig elkészülnek a belső szerkezetátépítéssel és a külső munkálatokkal. Tekintettel arra, hogy az új szárnyrésznél még maradt tennivaló, úgy tervezik, azokat tavasszal fejezik be. „Bent a téli időszakban is zajlik majd a munka: többek között a fűtésrendszer kiépítése, a belső terek kialakítása, a burkolás, valamint a színpad zsinórpadlásának szerkezeti elemeinek felszerelése” – sorolta az alpolgármester. Az elöljáró továbbá elmondta, már elkészültek a szellőztető rendszer kialakításával és az ingatlan hátsó felében helyet kapó hőközpont beépítésével is.
Az épület rendeltetéséről Antal Attila elmondta, szeretnék, ha egyéb kulturális tevékenységek mellett színvonalas művészmozi is működne benne. „Ma már egy ekkora épületet nem lehet fenntartani csak filmszínházként, így úgy tervezték az épületet, hogy bármilyen kulturális rendezvénytbe tudjon fogadni. Nagyon szeretnénk, ha egy színvonalas művészmozi is működne benne” – hangsúlyozta Antal.
A felújítás első szakaszának befejezését február végére tervezik, ezt követően pedig a bútorzat, illetve a gépészeti berendezésekre írnak ki közbeszerzést. „Tapasztaltuk már a Márton Áron Gimnázium felújításánál is, hogy olyan mértékben fejlődik a technika, hogy amíg a bürokratikus közigazgatási rendszeren átmegy a projekt, a tervezéstől a kivitelezésig akár két-három év is eltelhet, ennyi idő alatt már bizonyos berendezések elévülnek” – magyarázta az alpolgármester, ezért hagyták az épület berendezését a felújítási szakasz végére és ezért írnak ki rá külön közbeszerzést.
A Transzszilvánia mozi épületét 45 éve építették. Csíkszereda önkormányzata 2010-ben vette ügykezelésébe, tavaly decemberben pedig elkezdték az átépítését. Az idei költségvetésből az épület felújítására 4,5 millió lejt irányoztak elő.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!