Külön életutakból kerekedő történetek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Műtárgygyarapítási programja keretében több száz adománnyal, ezen belül több ezer tárggyal gazdagodott az elmúlt másfél év során a Csíki Székely Múzeum. A 2016-ra tervezett várostörténeti kiállítás a napokban jelentős felajánlással bővült: száz év után hazatért Balló István szellemi hagyatéka, amely jelentősen gazdagítja a várostörténeti és a Csíki-medencére vonatkozó történelmi forrásokat.

D. Balázs Ildikó

2014. október 23., 12:032014. október 23., 12:03

2014. október 24., 10:512014. október 24., 10:51

„Körülbelül tizenöt ember dolgozik a műtárgygyarapítási program keretében, írjuk a forgatókönyvet, tervezzük a kiállítást, és tárgyakat gyűjtünk. A programnak külön irodája, személyzete, felelőse van, egy egész számítógépes alkalmazást fejlesztettünk ki a műtárgyak fogadására, leírására” – osztotta meg a háttér-információkat Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.

Adományátvétel a hét elején

Az adományokat minden hétfőn és kedden 12 és 14 óra között veszik át a múzeumban, de esetenként a helyszínre is elmennek az intézmény munkatársai. „Az adományozó kitölt egy dokumentumot, megmérjük, lefotózzuk a tárgyat, ha van története, akkor az adatközlő elmeséli, hogy az adott tárgy mitől érdekes. A történetet rögzítjük, hanganyagot készítünk, ha nagyon érdekes, fotókkal is dokumentáljuk, ezeket majd a kiállításon is használjuk. Egy tárgy attól válik élővé, hogy története van” – jegyezte meg az igazgató. Mint elmesélte, rendelkezik egy régi, csíkszeredaiakat felvonultató százharminc fős adatbázissal, ő maga pedig mindegyiküket személyesen keresi meg, elbeszélgetve a város történetéről. Nem csak nagyon régi tárgyakat várnak, a felajánlott adományok lehetnek a hetvenes, nyolcvanas évekből is. „Nagyon szeretnék például egy kenyérbont a nyolcvanas évekből, vagy egy régi babát, de minden területről érdekelnek tárgyak.”

Száz év után hazatért hagyaték

A műtárgyak listája a napokban egy igen gazdag és értékes hagyatékkal gazdagodott, hazatért ugyanis dr. Balló István történésznek, a Csíksomlyói Főgimnázium volt tanárának szellemi hagyatéka. „Attól is érdekes ez az adomány, hogy akinek a személyéhez kötődik, több mint száz éve már elment Csíkszeredából. Unokái élnek még Magyarországon, de ők sem jártak haza. Egy évvel ezelőtt jelentkezett Balló László Szombathelyen élő unokája, aki jelezte, hogy a múzeum számára adományként ajánlja fel Balló István fényképekből és egy nyolcezer-ötszáz oldalas, kézzel írott jegyzetfüzetekből álló hagyatékát” – elevenítette fel az előzményeket Gyarmati Zsolt, aki személyesen hozta el az adományt Szombathelyről. A kézirat vármegyékbe csoportosítva helységenként dolgozza fel Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat.

„A történet érdekessége, hogy az itthon maradt rokonság és a Magyarországra elszármazottak száz év után felvették a kapcsolatot. A szombathelyi unoka ugyanis felkérte dánfalvi harmadik unokatestvérét, Ambrus Árpádot és feleségét, hogy az ő nevében adja át a múzeumnak az adományt” – mesélte a múzeumigazgató. Balló István életútjáról, pályájáról a Csíki Hírlap olvasói már értesülhettek, hiszen lapunk a Siculicidium-év elején felvette a kapcsolatot Balló Lászlóval, aki hosszas levelezés során tárta fel nagyapja életútját, és lapunknak írt levelében is jelezte adományozási szándékát.

Egy egésszé összeálló történetek

Tavaly huszonhét adományozási irat született, idén már negyven” – számolt be érdeklődésünkre Kósa Béla művészettörténész. „Az anyagok fontossága változó, részben a tárgyak minőségétől függ, de attól az információtól is, amit magukkal hordoznak. Nagyobb a fajsúlyuk azoknak a tárgyaknak, amelyeknek az adományozója időben közeli az adott tárgyakhoz, akkor ugyanis bőséges információval rendelkezik” – mutatott rá a műtárgygyarapítási program koordinátora.

Az anyagok nagy része papír jellegű, fényképek, családi iratok, hivatalos okmányok, levelezések. Érdekes, ahogy a gyűjtés során különböző családok adományaiból kerekednek ki az adott időszak történései – derül ki a művészettörténész szavaiból. „Volt aki 1944 szeptemberében Budapestre menekült, ő az ezzel kapcsolatos dokumentációt őrzi, másnak az ott tartózkodással kapcsolatos okmányai vannak meg, egy másik személy pedig a hazajövetellel kapcsolatos dokumentumokat juttatta el hozzánk. Külön családok, külön életutak, de maga a folyamat itt tevődik össze. Számomra ez a legszebb, hogy ezek a különböző történetek nálunk egy egésszé összeállnak” – mesélte Kósa.

A felszín alatti élet

A különböző tárgyakat számba vevő szakember szerint érdekesek például a rendszerváltozásokhoz kötődő adományok is. „Adott egy hivatal, amelynek van egy pecsétje, ahányszor változik a rendszer, új pecsét készül. Esetleg változik a nyelv, változnak az utcanévtáblák, utcanevek, mindez a felszín. Közben látni, hogy a felszín alatt az emberek próbálják hétköznapi életüket élni, és szinte teljesen mindegy, hogy milyen pecsétet tesznek a dokumentumokra. A XX. század rengeteg ilyen rendszerváltozást adott, ezt a házszámozásokon, pecséteken, névtáblákon keresztül lehet érzékelni” – fűzte hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés