
Fotó: Kristó Róbert
Nem működteti tovább a Hargita megyei önkormányzat a tulajdonában levő csíksomlyói multifunkcionális központot, inkább bérbe adnák.
2014. március 11., 08:162014. március 11., 08:16
2014. március 11., 09:222014. március 11., 09:22
Számos rendezvényt, így konferenciákat, találkozókat, de sajtkészítő tanfolyamokat is szerveztek az átadás óta eltelt hat év során a multifunkcionális központban, amelyben három előadótermet, és több vendégszobát is kialakítottak. De ezzel együtt nem volt nyereséges a fenntartása.
Elzárták a „közpénzcsapot”
„Kezdetben a megyei tanács működtette, majd erre a célra létrehoztunk egy külön alintézményt, amelynek a feladatköre felnőttképzések szervezésével bővült. Tavaly viszont megjelent a pénzügyi törvényben egy olyan cikkely, amely alapján közpénzből nem lehet tovább finanszírozni a vendégházhoz hasonló struktúrájú intézményeket” – ismertette az előzményeket Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Két lehetőség maradt
Borboly szerint így két választás volt: vagy önfenntartóvá válik, vagy megszűnik a központ. „Mivel nincs arra kapacitás a megyei önkormányzatnál, hogy nyereséges turisztikai szolgáltatásokat nyújtó egységet tudjon működtetni, és nem is igazán célszerű az ilyesmi egy közintézmény esetében, inkább az a döntés született, hogy az épületet bérbe adjuk vagy eladjuk” – vázolta az elnök. Mint elmondta, jelenleg előkészületben van egy határozattervezet a multifunkcionális központ épületének a bérbeadásáról, a tervezetet e hónapban vitathatják meg. Úgy fogalmazott, voltak egyeztetések, érkeztek igénylések ezzel kapcsolatban, így a közösség számára lesz hasznosítva az épület. Hogy milyen módon, azt egyelőre nem árulta el.
Három év alatt készült el
A Kájoni János utca elején álló multifunkcionális központ kialakítása 2005-ben kezdődött egy régi épület átépítésével és bővítésével. 2008-ban készült el a beruházás, amely 1 millió 900 ezer lejbe került. Ezzel egy időben egy szomszédos, kisebb épület is készült, amely szolgálati lakásoknak ad helyet, ennek értéke 450 ezer lej. A központ előadótermei 8, 30, illetve 60 személy befogadására alkalmasak, 4 kétágyas szoba, illetve 3 apartman is található az emeleten.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.
Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.
Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.
szóljon hozzá!