Közösségkovácsoló majális

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Változatos programkavalkád várta a csíkszeredai központi parkba szombaton kilátogatókat. A városi majális gerincét képező főzőverseny mellett politikusok is felszólaltak.

Pinti Attila

2014. május 11., 15:112014. május 11., 15:11

2014. május 12., 12:382014. május 12., 12:38

Kegyes volt az időjárás az RMDSZ Csíki Területi Szervezete által megvalósított, tömegeket megmozgató programsorozathoz. A majálist Becze István, az érdekvédelmi szervezet területi ügyvezető elnöke nyitotta, felszólalásában a párhuzamot vonva a parkban megjelent, Felcsíktól Kovászna megye határáig jelen lévő csíkszéki önkormányzatok képviselői és a különböző zenekarok, táncegyüttesek jelentette összefogás, valamint a május 25-ei EP-választásokon szükséges együttműködés között. „Itt ma összefogott a város és a vidék – ebben bízzanak majd, hiszen így tudunk jobb jövőt teremteni” – kérte a közönséget.

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kiemelte, hogy nem csak a család és a kis közösség fontos, hanem a nemzet is, amelynek mindannyian részét képezzük. „Ez a május a közösségről szól. Arról, hogy fel tudjuk mutatni, nem csak Erdélyben, de Európában is ugyanolyan erősek vagyunk. Azt tudjuk, hogy Magyarország hány képviselőt küld, de az erdélyieknek és felvidékieknek is hozzá kell tenniük mindazt, ami erőssé teszi a nemzetet. Hiszem, hogy jogainkat három, energiával teli kolléga tudja majd több éven keresztül képviselni” – fejezte ki a választások majdani eredményével kapcsolatos reményét Korodi.

Ízelítő a vidék népművészeti repertoárjából

A kampánybeszédek első blokkját követően a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a csíkszentléleki Fürgölő néptáncegyüttes, a tusnádfürdői népi zenekar, a csíkszenttamási néptáncegyüttes, a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes és az Újtusnádi Pro Musica Egyesület zenekara által előadott táncos-zenés műsor szórakoztatta a nagyérdeműt.

Közben a központi parkban felállított önkormányzati sátraknál javában tüsténkedtek a főzőversenybe benevezett községi polgármesterek, a különböző, székely ízvilágot előtérbe helyező bográcsosok környéke megtelt kóstolóra váró emberekkel. A parkban ugyanakkor a kisebbek is kiemelt figyelemben részesültek: a szervezők arcfestéssel, kézműveskedéssel, óriás csúszdával és mászófallal jártak a gyerekek kedvében. A szavazásra jogosultakat az EP-sátornál tájékoztatták, illetve jelen voltak Csík Területi Ifjúsági Tanácsának tagjai is, aktív közösségi szerepvállalásra biztatva a fiatalokat.

Kelemen Hunor: nem tagadjuk, kampányban vagyunk

Kora délután ismét a kampánybeszédeknek jutott a főszerep. Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke röviden összefoglalva kiemelte: ez a csíkszeredai majális az iskolapéldája annak, hogy kicsiből is lehet sokat. „Támogassanak, hogy május 26-ától újra tudjanak majd minket számon kérni, biztatni, javaslatokkal segíteni” – hangsúlyozta.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elismerte, hogy „az Európai Unió javításra szorul, és nem minden álmunk teljesült a csatlakozással”, de szerinte csak erős érdekképviselettel érhető el, hogy „az EU a hatvan millió, valamely kisebbséghez tartozó emberrel foglalkozzon, ne pedig azzal, hogy miként kell egy disznót úgy levágni, hogy annak ne fájjon”. „A világháborúk okozta, nemzetünket ért tragédiák fájdalmára az Unióval, Magyarországgal és partnerekkel tudunk orvosságot találni. Nem tagadjuk, választási kampányban vagyunk: azt tudom ígérni, hogy Sógor Csaba, Winkler Gyula és Vincze Lóránt a mi ügyeinket tudják képviselni” – közölte a hallgatósággal. Hozzátette, „nehéz időszakban vállalkoztunk a kormányzásra, de nem ideológiai döntést hoztunk. Nem azonosulunk a baloldallal, az Európai Néppárt értékeit képviseljük a kormányban”.

A felszólalások sorát Tánczos Barna szenátor zárta. „Szent István óta Európa szerves része vagyunk – de ez az európaiság nem jelentett számunkra mindig pozitívumot. Erdéllyel őszintén nem fog tudni más foglalkozni, mint az a három ember, akit Brüsszelbe küldünk” – emelte ki.

A pörkölt vitte a prímet

A beszédeket követően a Régizene Fesztivált népszerűsítő Codex együttes lépett fel, majd a pódiumon a csíkvacsárcsi Cserevirág Ifjúsági Néptánccsoport, a csicsói Vadvirágok Hagyományőrző Tánccsoport és az alcsíki összevont fúvószenekar mutatta meg tehetségét.

A bográcsok időközben elkészült tartalmát háromtagú zsűri kóstolta végig. A gasztrovetélkedőn Ferencz Alajos csíkszentdomokosi községvezető csapatának túrós csuszával társított disznópörköltje vitte a prímet, őket követte a javarészt fiatalokból álló csíkszenttamási csoport, míg a „bronzéremnek” Madéfalva örülhetett. Az elkészült fogásokat a zsűrizést követően bárki megkóstolhatta.

Hangszert ragadó elöljárók

A csíkszeredai majális záróakkordjaként a csíkszéki községvezetőkből, egykori polgármesterekből és önkormányzati képviselőkből verbuválódott zenekar lépett fel. A rögtönzött koncertet adó muzsikusokat a közönség soraiból válogatott bátor énekesek segítették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés