
Fotó: Kristó Róbert
Még soha nem volt a zsögödieknek saját focipályájuk. Ez mától megváltozott – hangzott el az Erdélyi Háló Találkozó keretében megtartott ünnepségen, amelynek során a csíkzsögödi plébánia udvarán létrehozott közösségi teret avatták szombaton.
2013. szeptember 07., 21:352013. szeptember 07., 21:35
2013. szeptember 08., 17:552013. szeptember 08., 17:55
A zsögödi templom felújításával párhuzamosan a plébánia udvarának szabadidős tevékenységekre alkalmassá tétele is zajlik. Tavaly már elkészült az épület alsó szintjén a plébániai iroda és a közösségi ház, idén pedig egy füves sportpályát hoztak létre. „Jelentős eseménynek számít ez a sportpálya avató, hiszen a zsögödieknek soha nem volt ilyen létesítményük” – fogalmazott a rövid átadási ünnepség alkalmával Józsa Lajos. A zsögödi közbirtokosság elnöke kiemelte, az általuk finanszírozott, és a plébániával közösen létrehozott beruházás mindenek előtt a fiatalok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Mint kiderült, a létesítmény elsődlegesen labdarúgópályaként használható, a kialakítása során azonban arra is figyelmet fektettek, hogy a téli időszakban korcsolyapályát is létre tudjanak hozni rajta. „A munkálatok ezzel még nem fejeződtek be, reméljük jövőre igazi közösségi térként fog működni a plébánia udvara” – ezt már Sebestyén Ottó mondta a szalagvágást megelőzően. A csíkzsögödi plébános kifejtette, elkészültek a tervek egy vizes blokkal ellátott filagória, illetve egy játszótér kialakítására is, ezek kivitelezése jövőre fejeződne be. Az ünnepséget az Erdélyi Háló és a zsögödi válogatott közötti labdarúgó gálamérkőzés zárta.
A péntektől vasárnapig zajló, a Communitas Alapítvány és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által támogatott Erdélyi Háló Találkozóra egyébként legalább százötven résztvevő érkezett Erdély minden szegletéből. A három napos rendezvény tematikája a hit racionális és irracionális dimenziói volt, erről szombaton délelőtt előadás keretében értekezett Liviu Jitianu, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Fakultásának kancellárja. A résztvevők ezt követően kiscsoportos beszélgetésen fejthették ki véleményüket az elhangzottakkal kapcsolatban, majd a soron következő fórumon az előadóhoz is intézhettek kérdéseket. A találkozó három napja során ezen kívül közös imák, illetve különböző kulturális és szórakoztató programok is várják a résztvevőket.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!