Közösségi munkával a közösségért

Vidám hangulatban zajlott a Csíkszentkirályi Polgármesteri Hivatal egyik termében a munka, ahol a  nyugdíjasklub női tagjai szorgoskodtak. Az asszonyok beszélgettek, nevetgéltek, volt, aki az elkészült darabokat vasalta, más fonalat tekert, varrt, vagy éppen a szövőszékben ült. Néhányan a konyhán készítették az aznapi ebédet.

Kalákázás hamvazószerda óta

A kalákázást hamvazószerdán kezdték el, azóta minden nap reggel kilenctől délután három óráig közös munkával töltötték az időt. Míg tavaly többféle népi mesterséget mutattak be a naponta odalátogató iskolásoknak, idén Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere ötlete nyomán a templomi padokra készítettek szőtteseket.

„Templomba járó ember vagyok, és sokszor látom, hogy a asszonyok viszik magukkal a párnájukat, amire ráülhetnek. Innen jött az ötlet, elmentem a plébánoshoz, elmondtam az elképzelést, megkerestem a nyugdíjasklub tagjait, akik fölvállalták, hogy megcsinálják. Az anyagi hátteret a csíkszentkirályi önkormányzati képviselők tiszteletdíjából biztosítottuk, és reméljük, hogy húsvétra a padokon lesznek a szőttesek” – magyarázta a csíkszentkirályi polgármester.

Munka önkéntes módon

A nyugdíjasklub tagjai elmondták, mindenki önkéntesen vett részt a közös munkában, naponta közösen adták össze az ebédhez való alapanyagokat. A három felállított szövőszéket a falu különböző portáiról kölcsönözték. „Maga az osztováta összeszerelése, a melyék felvetése stb. olyan tevékenység, amelyet, ha nem tanulunk meg az idősebb generációtól, akkor hiába lesz osztovátánk, nézhetjük” – véli a polgármester.

A munka végéhez közelednek

„Minden osztovátára 26 méter fonal volt feltéve. Két nap kellett, amíg felszereltük. Most már a vége felé közeledünk a munkának” – osztotta meg velünk Máté Rozália, aki épp az egyik szövőszékben szőtt. Mint mesélte, már gyerekkorában kezdte tanulgatni a szövést édesanyjától. Előre szőttek finomat, később durvábbat, utána szőnyeget. A leányoknak megszőtték az egész „stafírungot” – tette hozzá a mellette ülő Gál Lenke. A 73 éves asszony elmondta, a szekrényében még őriz a stafírungjából való kendertörölközőt, ezeket majd az unokái között osztja szét.

„Nagyanyám nyáron elment kenderért a tóhoz, utána megszárították, megtörték, megtilolták, kemencébe rakták, kihúzták az elsőt, ki a másodikot, össze kellett varrni. Igyekeztek, hogy karácsony előtt megfonják, hamulúgot csináltak, és egy nagy kádban felöntötték vagy három renddel. Elmentek a patakra, kisulykolták, és nézték, milyen szépen megfehéredett. Lecsőrölték egy csörlőkerékkel, majd feltették egy vetőfára, és utána került csak ide a szövőszékbe. Ügyes asszony volt az, aki márciusban nekifogott szőni, mert utána aztán jött a gazdálkodás. Három hetet szőtt és kész. Úgy mondták ezelőtt, hogy a fehérnépnek a háromheti szövés kotlás. Szép volt, mi ezt értük” – idézte fel Lenke néni, majd az éppen jelen levő iskolásokhoz fordult: „Aztán becsüljétek meg a templomban ezeket. Örökké arra gondoljatok, hogy azok az ősz hajú öregasszonyok sokat dolgoztak vele. És amelyik rossz és ki akarja vágni, szólítsátok meg. Ha kivágják, a szívünk szakad meg.”