
Mindig kapnak tőlünk valamit, és vélhetően ennek tulajdonítható, hogy a fiatalokat is meg tudjuk szólítani – fogalmazott Csobot Szabolcs a Bánkfalva mellett található Adorján-fürdőnél szerdán kezdődő tinitáborral kapcsolatban. Az Erdélyi Háló Egyesület irodavezetője hangsúlyozta, évek óta zajló tudatos építkezés eredménye, hogy egyre több fiatal, köztük számos tinédzser tartja fontosnak bekapcsolódni az egyesület életébe.
2013. július 16., 16:032013. július 16., 16:03
2013. július 16., 18:582013. július 16., 18:58
„Nem első alkalom, hogy a fiatalokat és a tinédzsereket is megcélozzuk programjainkkal. Kizárólag tiniknek, azaz 13–17 év közöttieknek viszont először szervezünk tábort” – mondta érdeklődésünkre az irodavezető. Kiemelte, az elmúlt évek tudatos építkezésének köszönhetően nagyon erőteljes a fiatal generáció az Erdélyi Hálóban, akikre a jövőt is alapozni lehet. „Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a fiatalok révén új embereket is meg tud szólítani a Háló. Nagyon sok esetben megtörtént, hogy ők voltak azok, akik bevonzották szüleiket az egyesületi tevékenységbe” – jelentette ki az illetékes.
Mindig kapnak tőlünk valamit
„Elsősorban azzal sikerült a fiatalokat megfogni, hogy akár egy-, akár többnapos programokat szerveztünk, mindig figyeltünk arra, hogy külön-külön is foglalkozzunk minden generációval” – nyomatékosított Csobot. Minden résztvevő úgy érezhette, szerves része az eseményeknek, hiszen mindenkit be lehetett vonni a találkozók folyamatába. „Ezek a gyerekek nagyrészt a szüleikkel jöttek el rendezvényeinkre, így értékes családi időt is tölthettek. Ezáltal is vonzóbbá vált számukra az illető vallásos együttlét és így maga a Háló Egyesület is. A fiatalok ily módon is kaptak tőlünk valamilyen pozitív élményt. Úgy gondolom, ez volt elsősorban az a vonzó tényező, ami által meg tudtuk őket szólítani” – jegyezte meg az irodavezető.
A természet által közelebb kerülni Istenhez
A több tucatnyi résztvevővel zajló tinitábor Adorján-fürdőn kezdődik szerda délután, és szombat délutánig tart. Mint azt Csobot elmondta, tematikailag több szempontot is szem előtt tartottak a programok összeállításánál. Ezt tükrözi a választott mottó is: „És látta Isten, amit alkotott, igen jó.” (1 Móz. 1,31)
A szervezők Isten jelenlétének megtapasztalását helyezik előtérbe, valamint annak felismerését is, hogy mindenki Isten teremtményeként értékes ember. „Szintén hangsúlyt kap a természet közelsége, ami által ugyancsak meg tudjuk tapasztalni, milyen csodálatos az a világ, amit Isten megteremtett. A helyszín is segítségünkre lesz ebben. Egy nagyon szép környéket választottunk ki a tábor helyszínéül, ahol, bízom benne, ezt még jobban meg fogják tapasztalni a fiatalok” – tudtuk meg az irodavezetőtől. Kiemelte, a táborban a lelki tartalmat a reggeli és esti imák, a szentmisék, előadások és kiscsoportos beszélgetések adják. Természetesen szerepet kap a szórakozás is, ami különböző játékos vetélkedőkből, illetve zenés együttlétekből áll majd. Mindegyik napnak más és más üzenete lesz a résztvevők számára: a csendet, nyugalmat és feloldódást, vagy éppen az aktivitást, dinamizmust és természetközelséget, illetve a földi és az égi lét közötti egyensúlyt egyaránt közvetítik az egyes programpontok.
Mint kiderült, meghívottak is lesznek. Többek között Pál Vilmos Barna alcsíki főesperessel és Kasza László brassói segédlelkésszel találkozhatnak a táborlakók. Emellett Péter Szabolcs, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársa drogprevencióról, szenvedélybetegségekről tart előadást. „Fontosnak tartjuk, hogy ezekről is beszéljünk a fiatalokkal. Lényeges, hogy ne tabuként kezeljük a témát, hanem tudjunk ezekkel szembenézni, és azt hangsúlyozni a fiataloknak, hogy ha van ilyen problémájuk, bátran vállalják fel, hiszen ezek megoldhatók” – nyomatékosított Csobot. A háromnapos együttlét a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal, a csíkszeredai polgármesteri hivatallal és a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolával partnerségben valósul meg.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
szóljon hozzá!