Közbirtokossági sípálya Marosfőn

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszenttamási közbirtokosság idén nem adja bérbe marosfői területét, hanem saját sípályát üzemeltet rajta. Az előkészítést nagyrészt befejezték, az engedélyek jóváhagyása után és megfelelő hómennyiség esetén már idén megnyitják a sípályát.

Szabó Kamilla-Mária

2013. november 12., 16:052013. november 12., 16:05

2013. november 12., 16:192013. november 12., 16:19

 

Éveken át magáncég működtette a marosfői sípályát, idén viszont úgy döntött a sípálya területének tulajdonosa, a szenttamási közbirtokosság, hogy inkább saját maga üzemelteti a létesítményt. „A  sípályát eddig működtető cég hosszabb időre szerette volna megkötni a bérleti szerződést, mi viszont úgy döntöttünk, inkább saját pályát üzemeltetünk a területen” − fejtette ki Bíró Károly, a szenttamási közbirtokosság elnöke. A sípálya felszereléseit a cég elszállította, az új berendezést a közbirtokosság saját forrásokból vásárolta meg.

Négyszázezer lejes befektetés

Erre a befektetésre 400 ezer lejt hagytak jóvá a közbirtokosság költségvetéséből a tagsági gyűlésen, tudtuk meg az illetékestől. Hozzátette, már megvásárolták a berendezéseket, emellett a munkálatok nagy része is megvalósult: az oszlopokat felállították, a köteleket kifeszítették. A felvonó használata előtt próbaüzemelést is tartanak.

Az elnök tájékoztatott, az engedélyek elfogadása is folyamatban van. Ha azok meglesznek, megfelelő hóréteg keletkezését követően már üzemelhet is a pálya. Az idei síszezonra próbaévként tekintenek: egyelőre nem fognak hóágyút használni, így a havazástól függ majd, hogy mikor kezdődik és zárul a szezon, illetve mikor működhet majd a pálya. A lehullott hó taposását, a pálya karbantartását viszont meg tudják oldani, és remélik, a jövőben egy hóágyút is sikerül vásárolni.

Ezerkétszáz méteres pálya

A felvonót egészen a hegy tetejéig kiépítették, ahonnan a már kialakított 1200 méter hosszú pályán lehet leereszkedni. Egyelőre egy pálya várja a sízni vágyókat, de tervezik egy másik kialakítását is. „A kialakított pálya felső része már nagyon meredek, az onnan való lesiklás haladó sítudást igényel” – hangsúlyozta Bíró. Ezért lehetővé tették, hogy akik nem igénylik a teljes sípálya használatát, azok csupán 500 méterig – az erdő széléig – használják a felvonót, onnan pedig a kevésbé meredek részen leereszkedhetnek.

A sípálya melletti épületben elsősegélynyújtó szoba, síkölcsönző és egy vendéglátó egység is működni fog.  Azokat, akik több napot szeretnének sízéssel tölteni, az épület tetőterében öt kiadó szoba várja majd – sorolta a szolgáltatásokat az elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés