Fotó: Kristó Róbert
Feltehetően több tonnányi kőolajszármazékot öntöttek a földre a csíkszeredai Sas utca egykori ipari telepén. Az üresen maradt tartályokat szétvágták, hogy ócskavasként értékesítsék. Az esetet egy szomszéd jelentette a környezetőrségnek.
2013. április 04., 18:012013. április 04., 18:01
2013. április 04., 18:402013. április 04., 18:40
Székelyudvarhely irányából a csíkszeredai vasúti felüljáró előtt jobbra kell letérni a Sas utcába, ahonnan már csak néhány lépés és ott vagyunk az egykori fémfeldolgozó vállalat egyik telephelyén.
A füstös és büdös helyszínen egy személy épp a tartályokat darabolta szét, talán szállításra készítette elő. Nem léptünk be az udvarra, csak az utcáról próbáltunk érdeklődni, hogy pontosan mi is zajlik. „Ne mind filmezzenek engedély nélkül” – adott kitérő választ az eléggé agresszívnek tűnő román munkás.
Több tonnányi szennyezőanyag
Szerkesztőségünket a Sas utca néhány lakója nevében egy fiatalember kereste fel, aki a megyei környezetőrségtől és a megyei környezetvédelmi ügynökségtől érkezett hozzánk. „Épp most tettem feljelentést” – kezdte a történetét.
„Három nappal ezelőtt olyan füst terjengett az udvarunkon, hogy azt hittem, tűz keletkezett. A füstöt követve láttam, hogy a volt Hamerock Metall cég egyik udvarán történhetett valami. Benéztem, és láttam, hogy az egész udvaron valami fekete anyag locsog. Két hatalmas tartályból pumpával szivattyúzták ki a több tonnányi kőolajszármazékot, amit egyszerűen a földre öntöttek, ez egy idő után könnyedén beleömölhet a közeli Oltba. Mivel szerdán egész nap esett az eső, ezért az anyag egy részét elnyelte a talaj” – mesélte a fiatalember, aki jelezte az esetet a hatóságoknak.
A csütörtöki feljelentés után a környezetőrség és a környezetvédelmi ügynökség munkatársai is kimentek a helyszínre. „Sajnos kollégáim már nem tudtak bemenni a telephelyre, mert mindent zárva találtak. Keresték a csendőrséget is, de azt a választ kapták, hogy ők nem hatolhatnak be a területre. A cég adminisztrátorát is kerestük, akárcsak a környezetőrség munkatársai, de nem értük el. Pénteken a rendőrséghez fordulunk az ügyben” – ennyit tudtunk meg Domokos Lászlótól, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójától.
Ismeretlen megbízó
Az érintett lakosok szerint a terület egykori tulajdonosa a Hamerock Metall vállalat volt. Érdeklődni szerettünk volna arról, hogy ki bízta meg a munkásokat a káros anyag kiöntésével, illetve a tartályok feldarabolásával, ám az interneten található elérhetőségek egyikén sem tudtunk kapcsolatba lépni a vállalat vezetőségével. A cég székhelyén mindent zárva találtunk.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint a székely és magyar zászlók használatáért vívott harc közös, az FK Csíkszeredát megbírságoló csendőrök pedig hatósági túlkapást követtek el, amelyről a belügyminisztert is tájékoztatta.
Mínusz 9,7 Celsius-fokot mértek keddre virradóan a csíkszeredai meteorológiai állomáson. Ilyen alacsony hőmérséklet még nem volt október 21-én a feljegyzések óta.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Mivel az FK Csíkszereda most azért részesült pénzbírságban, mert székely és magyar zászlók voltak a hazai szurkolótábornál egy hazai mérkőzésen, a klubelnök szerint tisztázni kellene, hogy ezek a jelképek tiltottak Romániában, vagy sem.
Heves vitákat váltott ki Csíkszeredában az új szabályozás, amely megtiltja a kaukázusi, kangál és közép-ázsiai juhászkutyák használatát a nyájak őrzésében. Korodi Attila polgármester közösségi oldalán világított rá a döntéshez vezető szabályszegésekre.
Megegyezés született arról, hogy Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél körforgalmat alakítanak ki. Egy ideig csak műanyag elemek lesznek kihelyezve, a változtatást később véglegesítik.
Ingyen buszbérletet igényelhetnek a 3000 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők és a nagycsaládos kártyát birtokló családosok, illetve egyszülősök a csíkszeredai tömegközlekedésre.
Ellenőrzéseket és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó elsődleges teendőket is elvégezte az állategészségügy a csíkcsekefalvi gazdaságban. A tulajdonos nem számíthat kártérítésre a sertéspestis megjelenése következtében keletkezett kárra.
A kórokozót egy csíkcsekefalvi gazdaságban elpusztult állatból vett mintában mutatta ki a laborvizsgálat. A sertéspestis megjelenése miatti hatósági óvintézkedések lényegében az alcsíki térség jelentős részét érintik.
Idén is életre hívják Szépvíz egyik legnépszerűbb őszi rendezvényét, a Káposztavágás és -vásárt, amely immár a 18-ik alkalommal várja a látogatókat, október 18-án.
szóljon hozzá!