Költségvetéstől függ hány utcát újítanak fel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Csíkszereda több utcáját is felújítják a város költségvetésének függvényében, melyről január végén dönt az önkormányzati képviselő-testület.

Barabás Hajnal

2014. január 09., 16:592014. január 09., 16:59

2014. január 13., 09:362014. január 13., 09:36

A csíkszeredai önkormányzat novemberi ülésén a Gál Sándor utca felújításának megvalósíthatósági tanulmányáról szóló határozattervezet esetében a döntést elhalasztották, ugyanis több észrevétel és kérdés merült fel a tervek kapcsán. „A tervező a napokban mutatja be a szakbizottságnak a módosított változatát a tanulmánynak” – tudtuk meg Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől. Amennyiben elfogadják, és lesz rá pénz, idén megújulhat az útszakasz a parkolókkal együtt, az úttestre új aszfaltszőnyeget húznak, és új burkolatot kapnak a járdák is.

Szerződés kivitelezésre

Csíkszereda másik két utcája, a Villanytelep, illetve a Szász Endre utca felújítására már a múlt évben aláírták a kivitelezési szerződést „A Villanytelep utcában már tavaly elkezdődtek a munkálatok: a közvilágítás vezetékeit helyezték föld alá. Idén pedig a költségvetéstől függően folytatják a felújítást az utcában” – mondta az alpolgármester. A Szász Endre utca kapcsán úgy nyilatkozott, hogy még egyeztetnek a gáz- és villanyszolgáltató vállalatokkal, hogy az útfelújítást megelőzően javítsák fel infrastruktúrájukat, csak azt követően fognak hozzá az úttest leaszfaltozásához. A Villanytelep utca felújítására 650 ezer lejt, a Szász Endre utca feljavítására 2 millió 700 ezer lejt szántak a városi büdzséből. A Zsögödi Nagy Imre utca feljavítása is szerepel a tervezett beruházások között, már megkötötték a szerződést ennek megtervezésére. Egyelőre a Harvíz Rt. szennyvízhálózat-kiépítési projektjének befejezését várják, csak ezt követően foghatnak hozzá az út felújításához.

Nem lesz körforgalom

A Márton Áron, valamint a Szék és Nagyrét utcák találkozásánál több alkalommal is elromlott a város egyetlen jelzőlámpa-rendszere, legutóbb kedden és szerdán szünetelt a villanyrendőrös forgalomirányítás. „Egy biztosíték hibásodott meg, melyet kicseréltek, most már újra működnek a lámpák” – válaszolta érdeklődésünkre az alpolgármester. Az említett útkereszteződésben korábban vizsgálták egy körforgalom kialakításának lehetőségét, amely kiválthatná a jelzőlámpákat, de feltehetően a beruházást idén nem valósítják meg. „Nem szerepel prioritásként egy nemrég kialakított útkereszteződés átépítése, hiszen vannak fontosabb problémák is a városban, amit finanszirozni kell, a körforgalom kialakítása, úgy tűnik, hogy egy elég költséges beruházás lenne” – magyarázta Szőke Domokos.

Felújításra váró lakótelepek

Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, a Gyermek sétány felújításának megvalósíthatósági tanulmányát elfogadta az önkormányzati képviselő-testület. A tervezésre már megkötötték a szerződést, várhatóan még idén hozzáfognak a kivitelezési munkálatokhoz. Csíkszereda másik két lakóövezetének, a Fűzfa, illetve a Kalász lakótelepnek a felújítását is tervezik. Egyelőre a lakóövezetek felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kötött szerződést a városvezetés.

Csíkszereda költségvetéséről és arról, hogy milyen beruházásokra költenek idén, várhatóan január végén döntenek az önkormányzati képviselők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés