Kis mértékben csökkent a bűncselekmények száma

Éves mérleget vont a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség a 2011-es esztendőre, melyből kiderül, hogy tavaly a megyében csökkent a bűnelkövetések száma 2010-hez viszonyítva, ugyanakkor a magyar nemzetiségűek aránya a rendőrség kötelékében még mindig elenyészően kevés.

Létai Tibor

2012. január 24., 15:482012. január 24., 15:48

2012. január 24., 18:332012. január 24., 18:33

A 2011-es esztendei mérleget tekintve a Hargita megyei rendőrség kötelékében lévő állások 97 százalékban vannak betöltve, ami 817 alkalmazottat jelent. Az elmúlt évben 33 személy vált meg a  rendőrségtől, a többi között nyugdíjazás, felmondás, fegyelmi eljárás következtében. A rendőrségi állomány átlagéletkora 39 és 41 év közötti, a vezetőségi személyzeté pedig 44 és 48 év között változik. A felügyelőség személyzetének 10,45 százalékát alkotja a szebbik nem, akik közül konkrét rendőri munkát 7,4 százalék végez. A rendőri alkalmazottak körülbelül 10 százaléka kisebbségi, 78 magyar és három cigány nemzetiségű.

A bejelentett és a tényleges bűncselekmények száma kevéssel csökkent a 2010-es évhez viszonyítva – derült ki a rendőrségi adatokból. 2011-ben összesen 7644 törvénysértést jelentettek, melyből 4657 esetben állapítottak meg bűncselekményt, 3227 személy ellen indult nyomozás és 62-t tartóztattak le. Tavaly 7 gyilkosság történt, kettővel több, mint az előző évben. Gyilkossági kísérletet egyet regisztráltak. Az erőszakos bűncselekményeket vizsgálva Hargita megye az országos átlag alatt található.

A lopások számát tekintve ugyancsak az átlag alatt található Hargita megye: 303 alkalommal  kereskedelmi egységekhez, 292 esetben pedig magánházakba törtek be. Az utcai bűncselekmények 87 százalékban városokban történtek, 80 százalékban pedig éjszaka.

Tavaly 284 erdészeti bűncselekményt regisztráltak, ami 62-vel több. mint 2010-ben. Összesen 4119 köbméter faanyagot és 728 darab fenyőfát foglalt le a rendőrség, 782 ezer lej értékben. A közutakon az elmúlt esztendőben 150 súlyos baleset történt, 31 halálos áldozattal, 144 súlyos és 69 könnyebb sérüléssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
2026. április 16., csütörtök

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg

Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Hirdetés