Éves mérleget vont a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség a 2011-es esztendőre, melyből kiderül, hogy tavaly a megyében csökkent a bűnelkövetések száma 2010-hez viszonyítva, ugyanakkor a magyar nemzetiségűek aránya a rendőrség kötelékében még mindig elenyészően kevés.
2012. január 24., 15:482012. január 24., 15:48
2012. január 24., 18:332012. január 24., 18:33
A 2011-es esztendei mérleget tekintve a Hargita megyei rendőrség kötelékében lévő állások 97 százalékban vannak betöltve, ami 817 alkalmazottat jelent. Az elmúlt évben 33 személy vált meg a rendőrségtől, a többi között nyugdíjazás, felmondás, fegyelmi eljárás következtében. A rendőrségi állomány átlagéletkora 39 és 41 év közötti, a vezetőségi személyzeté pedig 44 és 48 év között változik. A felügyelőség személyzetének 10,45 százalékát alkotja a szebbik nem, akik közül konkrét rendőri munkát 7,4 százalék végez. A rendőri alkalmazottak körülbelül 10 százaléka kisebbségi, 78 magyar és három cigány nemzetiségű.
A bejelentett és a tényleges bűncselekmények száma kevéssel csökkent a 2010-es évhez viszonyítva – derült ki a rendőrségi adatokból. 2011-ben összesen 7644 törvénysértést jelentettek, melyből 4657 esetben állapítottak meg bűncselekményt, 3227 személy ellen indult nyomozás és 62-t tartóztattak le. Tavaly 7 gyilkosság történt, kettővel több, mint az előző évben. Gyilkossági kísérletet egyet regisztráltak. Az erőszakos bűncselekményeket vizsgálva Hargita megye az országos átlag alatt található.
A lopások számát tekintve ugyancsak az átlag alatt található Hargita megye: 303 alkalommal kereskedelmi egységekhez, 292 esetben pedig magánházakba törtek be. Az utcai bűncselekmények 87 százalékban városokban történtek, 80 százalékban pedig éjszaka.
Tavaly 284 erdészeti bűncselekményt regisztráltak, ami 62-vel több. mint 2010-ben. Összesen 4119 köbméter faanyagot és 728 darab fenyőfát foglalt le a rendőrség, 782 ezer lej értékben. A közutakon az elmúlt esztendőben 150 súlyos baleset történt, 31 halálos áldozattal, 144 súlyos és 69 könnyebb sérüléssel.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!