Fotó: Veres Nándor
Az idei gyimesközéploki árvízkárokat sikerült kormánypénzből kijavíttatni, viszont a 2010-es árvízben károsult utak uniós pénzből való aszfaltozása jövőre marad.
2014. december 11., 18:132014. december 11., 18:13
Két hónapja kapta meg a kezdési parancsot a 2010-es árvízkárok kijavítására Gyimesközéplok önkormányzata, a munkálatokhoz még akkor hozzá is láttak. Az eddigi megvalósításokat számottevően nem hátráltatta az időjárás: újjáépítettek egy hidat és kiépítették a szükséges átereszeket is, jelenleg a partvédelmi munkálatokkal foglalkoznak – tudtuk meg Gergely Károlytól. Gyimesközéplok alpolgármestere hozzátette, a téli hónapokra felfüggesztik a munkálatokat, így tavaszra marad az útszakaszok aszfaltozása és a partvédelmi munkálatok azon része, amelyhez szükséges betonozni.
Az 1,8 millió euró értékű munkálat keretében Borospatakán hat kilométernyi, Antalokpatakán és Sötétpatakon pedig két-két kilométer hosszú útszakaszt aszfaltoznak le. Emellett a pályázat magába foglalja lefolyók és átereszek kiépítését, illetve ahol szükséges, a partvédelmi munkálatokat, Antalokpatakán pedig egy híd újjáépítését a Tatroson. A munkálatok befejezésének határideje jövő augusztus vége – erről korábban Mihók Péter polgármester számolt be.
Az európai uniós kiírás révén elindított munkálatok mellett a kormány tartalékalapjából 700 ezer lejt juttatott Gyimesközéploknak az idei árvízkárok kijavítására. Ehhez a munkálathoz is októberben fogtak hozzá a szakemberek, kivitelezésére azonban még idén sor kellett kerüljön. Az alpolgármester elmondta, Kápolna-, Antalok- és Sötétpatakon is sikerült befejezni a szükséges aszfaltozást és partvédelmi munkálatokat az első hó lehullása előtt. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, így december 15-ig el is tudnak számolni a megvalósított munkálattal.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!