
Zsúfolt az órarendje a csíki községi tornatermek többségének: legtöbben nemcsak iskolai tevékenység zajlik, hanem „külsősök” is sportolnak. A legnagyobb gondot a sporttermek kifűtése jelenti.
2013. október 01., 19:312013. október 01., 19:31
2013. október 01., 21:142013. október 01., 21:14
Holló Edit, a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola igazgatónője alapinformációval kezdte: a tanintézmény tornatermét a község polgármesteri hivatala ügykezeli, a fenntartási költségeket ők fedezik. A teremben 241 gyermeknek tartanak testnevelés órát, heti 24 órában. „Jó állapotban van, a felszerelése az iskoláé, mindent beszereztünk, ami a testnevelés órákhoz kellhet” – magyarázta az igazgatónő. Jó idő esetén a szabadban tartják az órákat, de a napokban annyira lehűlt az idő, hogy be kellett „költözzenek” a tornaterembe. Fűtését fáskazánnal oldották meg. Az öltözőket is melegítik, zuhanyzóit pedig nem nagyon veszik igénybe a gyerekek. Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere elmondta, kisméretű a terem, ezért inkább női sportokra alkalmas. „Délelőtt az iskola diákjai használják, délután csupán tízszázalékos a kihasználtsága, szoktak benne asztaliteniszezni, egy héten kétszer pedig harcművészeknek tartanak edzést” – részletezte Becze.
Lehetőségek Csíkszentmártonban
Két helyiségben is lehet sportolni Csíkszentmártonban, egyik a község gondozásában lévő multifunkcionális sportlétesítmény, a másik pedig a Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tornaterme. Előbbi ad helyet karate- és dzsúdóedzéseknek, továbbá táncoktatás zajlik benne, és itt próbálnak a fúvószenekarok is. „A terem 300 személyt képes befogadni, nemcsak sportolásra adjuk ki, más rendezvényekre is alkalmas. Egyre nagyobb a kihasználtsága, kétszáz lej egy napra a terembér” – tájékoztatott Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere.
A Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatójától, Vizi Istvántól megtudtuk, 480 tanuló testnevelés óráját tartják meg az iskola tornatermében, gyakorlatilag reggel nyolctól délután háromig folyamatosan zajlik benne tevékenység. „Kosárlabdapálya méretű a terem. Fűtése problémás, mert két csempekályha van benne, de nem elég a kifűtéséhez, ezért az órák alatt ventilátoros hőbefúvással oldjuk meg a melegítést” – mondta el.
Teremfocira alkalmas sportpálya
Csíkszentkirály sportterme teremfocira is alkalmas, nagy mérete miatt viszont nehezebben melegedik át, ezt a termet is hőbefúvásos módszerrel fűtik. Székely Ernőtől, a község polgármesterétől tudjuk, hogy a terem átlaghőmérséklete 17-18 fok, az automata fűtésrendszer viszont a gyerekek sportolásakor bekapcsol, olyankor ugyanis valamivel melegebbre állítják az érzékelőt. A Vitos Mózes Általános Iskola közelében épült teremben közel kétszáz iskolás testnevelés óráját tartják, és az óvodások is használják. „A kötelező tornaórákon túl, fakultatív órákat is tartanak benne, az iskola diákjai egészen délután 5 óráig veszik igénybe” – sorolta Szabó Mező László, a tanintézet igazgatója. „Mindenkinek délután öt és nyolc óra között kellene a terem, ki is szoktuk adni bérbe, óránként hatvan lejért, teremhokizás, kézilabdázás, teremfocizás, kosárlabdázás zajlik, itt tartják a taekwondo edzéseket is” – mondta Székely Ernő.
Osztálytermekből tornaterem
Csíkszentdomokoson nyolc épületben zajlik tanítás, ezért nehézkes megoldani, hogy minden épületben külön tornaterem legyen a gyermekeknek. A község központjától távolabb eső elemi iskolákban két kisebb, osztálytermekből kialakított tornaterem áll rendelkezésre, míg a központban két terem, ebből az egyik nagyméretű, lelátóval ellátott sportcsarnok maximálisan felszerelt – fogalmazott Veress Anna Aranka, a domokosi Márton Áron Általános Iskola igazgatónője. A Csíkszentdomokosi Polgármesteri Hivatalnál érdeklődésünkre elmondták, tavaly a téli hónapokra 15 ezer lejbe került a sportcsarnok fenntartása, ebből nyolcezret a fűtésére fizettek.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!