
Fotó: Kristó Róbert
Nem minden közberuházásra kiírt közbeszerzési eljárás halad a várt ütemben Csíkszereda számára. A taplocai elkerülő út aszfaltozása is emiatt késik, új tömbház-hőszigetelések elkezdése is kérdéses.
2014. szeptember 09., 19:362014. szeptember 09., 19:36
Idén nyárra tervezték, de egyre bizonytalanabbá válik a Csíkszereda taplocai részét elkerülő út aszfaltozásának elkezdése, pedig az utat a közúti forgalom számára is meg akarták nyitni ebben az évben. A város költségvetésében 2 millió 675 ezer lejt különítettek el a taplocai elkerülő út első szakaszának aszfaltozására, amely a Rét utcai vasúti átjárótól az 578-as európai útig vezet. Két éve készült el, az alapozás és kövezés után kőzúzalékkal borították az úttestet, amely jelenleg a közúti forgalom előtt zárva van, de traktorok, szekerek azért használják. Az aszfaltozás helyett most a közbeszerzési eljárás során felmerült akadályokkal, kifogásokkal küzdenek a polgármesteri hivatal illetékesei.
Hőszigetelés kérdőjelekkel
Ugyanez a helyzet a tömbház-hőszigetelési program keretében várt újabb beruházással is, amelynek finanszírozási szerződését aláírták ugyan, de a közbeszerzési eljárás akadozik. Ebben az uniós támogatást nyert pályázati csomagban a Testvériség sugárút 22/B, a Szabadság tér 10 A/B/C, a Mihai Eminescu utca 1. és a Tető utca 14., 16. és 17-es tömbházak szerepeltek, a kivitelezés összértéke eléri a 4,5 millió lejt. Szeptemberben már el is kezdődhetett volna a hat tízemeletes társasház külső szigetelése, ha a közbeszerzési folyamat zökkenőmentesen halad. Nem így történt, a kiírás még meg sem jelent az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP).
Formai hibákra alapozott észrevételek
„Formai hibákra vonatkoznak a közbeszerzési rendszer szakértői által támasztott kifogások. Volt, hogy a tervező elektronikus aláírásának hiányát jelezték, aztán ugyanaz az anyag, amelyet a korábbi hasonló kiírásoknál idén elfogadtak, most nem felelt meg. Előfordult, hogy egy anyagnál az első oldalon leírtak nem jelentek meg az utolsó oldalon, ezt is kifogásolták” – tájékoztatott Szőke Domokos, aki hozzátette, minden esetben megtették a kért változtatásokat. Ő még bizakodik a munkálatok elkezdésében, de szerinte ez a késlekedés más kérdéseket is felvet. Kérdéses például, hogy ha megkezdődik idén a tömbházak szigetelése, és megtörténik a felállványozás, téli időszakban maradhatnak vagy sem az állványok az épületek körül.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!