Kicsivel több pénz

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Februárban kell megkapják a kormány által januártól tíz százalékkal megemelt fizetésüket a kezdő pedagógusok. Amint azonban a tanfelügyelőségen megtudtuk, a pótlékok függvényében a tíz százalék nem mindig tíz, és nem minden kezdőnek jár.

R. Kiss Edit

2014. február 06., 19:022014. február 06., 19:02

2014. február 06., 19:172014. február 06., 19:17

A 2013-ban hozott 103-as számú sürgősségi kormányrendelet értelmében januártól a 2013-as decemberi bruttó alapfizetés tízszázalékos emelésében részesülnek azok az óvodákban és iskolákban, továbbá az egyetemeken dolgozó pedagógusok, akik hat évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkeznek. Az emelés után a pedagógusok bére nem haladhatja meg a vonatkozó alapfizetést, amelynek egyes juttatások is részét képezik. Az alapfizetésbe bele nem számolt pótlékok szintén emelkednek tíz százalékkal.

Nemsokára megkapják az emelt béreket

A februárban esedékes januári béreket nemsokára megkapják a pedagógusok, már elkezdődött a fizetési listák jóváhagyása. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője kérdésünkre úgy vélte, nem hoz jelentős növekedést a pedagógusok bérébe az emelés, hisz azoknak jár, akiknek a legkisebb a fizetésük. Megtudtuk, lényegében csak a teljesen kezdő szakképzett vagy szakképzetlen, vagy a hosszabb ideje, de véglegesítő vizsga nélkül dolgozó pedagógusok részesülhetnek a béremelésben, a többiek ugyanis a különböző pótlékok miatt már elérik az alapfizetési küszöböt. Főleg azok kapják meg az emelést, akik minimálbérért dolgoznak – mondta el a tanfelügyelő.

Négy-öt százalékos is lehet az emelés

Waczel Ferenc ismertette, a többféle pótlék miatt szinte ahány pedagógus, annyi eset, ezekre különböző számítási képletek vannak. Ha például valakinek osztályfőnöki pótlék jár, akkor annak azzal arányosan csökken a tízszázalékos emelés, így a fizetéskiegészítő juttatások függvényében van, aki nem tíz, hanem akár négy- vagy ötszázalékos emelésben részesül. Az oktatásban dolgozók mintegy egyötödét értini valamilyen szinten az emelés – vélte Waczel Ferenc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés