
Három napra huszonhárom túrát kínálnak a szervezők azoknak, akik az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) huszonnegyedik Vándortáborában részt vesznek.
2015. július 28., 10:442015. július 28., 10:44
A tusnádfürdői bázissal szervezett, legnagyobb Kárpát-medencei turistatalálkozó kedden kezdődik és szombaton az egyesület közgyűlésével, ünnepléssel ér véget.
Az EKE Vándortábor évente szervezik, ennek feladatát mindig egy-egy osztály vállalja fel, természetesen a korábbi szervezők javaslatainak figyelembe vételével. Célja, hogy az erdélyi és határon túli turisták megismerjék egy-egy régió természeti látványosságait, bejárva gyalogosan vagy kerékpárral, szert tegyenek honismeretre a buszos, szekeres túrák alkalmával. A többnyire sátrazó természetjárók száma a vándortáborok alatt meghaladja az ezret. Tavaly, az EKE Tordai Osztálya által szervezett turistatalálkozón 1080 résztvevőt regisztráltak, idén már az előzetes bejelentkezők 900-nál is többen voltak. A házigazdák 1200-1400 résztvevőre számítanak.
Legalább ötvenen képviselik a gyergyói osztályt is – tudtuk meg Vadász-Szatmári István elnöktől. Bejelentette: eddig köztudott volt, hogy a 2016-os Vándortábort a gyergyóiak szervezik, most már a helyszíne is rögzített, Borszék ad otthont az EKE huszonötödik táborának.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!