A tavalyinál jóval kevesebben kértek segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínén szolgálatot teljesítő mentősöktől szombaton.
2012. május 26., 22:032012. május 26., 22:03
2012. május 28., 18:352012. május 28., 18:35
Sem túl meleg nem volt, sem pedig eső nem esett – összegezte szombat este dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója azt, hogy miért volt kevesebb betegük az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, mint tavaly. A nagy melegben gyakori az ájulás, ha pedig eső van, akkor a vizes fű, sár miatt a törések szoktak gondot okozni a búcsú alkalmával, idén azonban a hűvös, borongós, de csapadékmentes idő kedvezett a zarándokoknak. A mentőszolgálat igazgatója elmondta, a Nyeregben két helyen, az oda vezető út mellett, valamint a kegytemplom kertjében és a somlyói kórház udvarán felállított sátraknál a nap folyamán 55 személyt kezeltek. Ez mintegy harminc-negyven százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Néhány személyt kórházba is kellett szállítani, de összességében nem voltak súlyos esetek – foglalta össze dr. Péter Szilárd. Részletezte, előfordult allergiás probléma, több törés, volt vágott seb és szívproblémák, egy személyt infarktus gyanújával vittek kórházba.
A betegek ellátása mellett vérnyomást és vércukorszintet is mértek az egészségügyi sátraknál.
A búcsú helyszínén a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai, a Hargita Megyei Vöröskereszt önkéntesei, a Megyei Hegyimentő szolgálat tagjai teljesítettek szolgálatot. Amint dr. Péter Szilárd közölte, a múlt héten megtartott mentősügyi konferenciára érkezett magyarországi mentősök is felajánlották segítségüket.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.
Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.
szóljon hozzá!