
Fotó: Veres Nándor
Tilos a megállás – autóval – a csíkszeredai Temesvári sugáút felső, „macskaköves” szakaszán: előzetes bejelentés nélkül tettek ki Megállni tilos! táblákat abba az utcába a héten. A szakasz egy részére, a kulturális központ épülete elé még nem került tábla.
2012. szeptember 28., 17:212012. szeptember 28., 17:21
2012. szeptember 30., 19:552012. szeptember 30., 19:55
Ingyenes parkolás helyett már meg sem szabad állni az említett útszakaszon, döntötte el a városvezetés. „Hétköznap keresztül-kasul parkoltak az autók a Petőfi Sándor Általános Iskola mögötti utcában. Ugyanakkor már nem csak az út egyik szélén, hanem mindkét felén parkoltak, kilátástalanabbá téve az áthaladó forgalmat” – magyarázta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, akit mégsem ez aggasztotta a leginkább, hanem az, hogy megnövekedett a veszélye annak, hogy az iskolából hazafele tartó gyerekek a túlzsúfolt utcában balesetet szenvedjenek. Épp ezért arra kérte a városi rendőrparancsnokot, hogy a legalább a Petőfi utcai javítások ideje alatt minden hétköznap délben kollégáival fokozottan figyeljenek a Temesvári sugárút említett részén arra, hogy az iskolából hazafele induló gyerekek veszély nélkül tudják elhagyni a környéket.
Átalakítanák a parkolási rendszert
Ráduly a téma kapcsán megjegyezte, tervükben van a közeljövőben a csíkszeredai parkolási rendszer átalakítása. „Végérvényesen meg akarjuk szüntetni a fizetés nélküli parkolás lehetőségét a városközpontban. Látni kell, hogy a városközpontban fizetéses parkolók szűnnek meg, például a taxiállomás átköltöztetésével, továbbá a hamarosan elkészülő Petőfi utcában is kevesebb lesz a parkolóhely. Már azon is gondolkodunk, hogy más-más díjakat szabjunk meg a városközpont különböző utcáiban. Például a Kossuth Lajos utcában drágább kellene legyen a parkolás, mint más, városi parkolóban” – példálózott a polgármester, aki egyelőre nem árult el további részleteket a parkolás átrendezésével kapcsolatosan, mert mint mondta, „januárig van még idő ezen töprengeni”.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!