Kevés képviselő kezdeményez határozattervezeteket

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Összesítettük, hogy idén hány határozattervezetet tűztek napirendre a csíkszeredai önkormányzati képviselők, illetve ezeknek kik voltak a kezdeményezői. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan lesz egy ötletből elfogadásra váró tervezet.

Barabás Hajnal

2015. december 23., 12:582015. december 23., 12:58

2015-ben összesen 296 határozattervezet született, ebből 278-at fogadtak el a csíkszeredai önkormányzati képviselők, 18-at elhalasztottak vagy visszavontak. Az összesítés alapján kiderült kizárólag RMDSZ-es önkormányzati képviselők, közülük is csupán heten nyújtottak be tervezetet, legalábbis formálisan ők voltak az aláírói. Ugyan év elején Tőke Ervin EMNP-s tanácsos is nyújtott be két javaslatot tervezet elkészítésére, amely egy vállalkozói inkubátorház létrehozásáról, illetve a város honlapjának modernizálásról szólt, azonban nem lett belőle sem tervezet, sem határozat, mivel – Antal Attila alpolgármester akkori indoklása szerint – szakmailag nem volt megfelelően előkészítve.

A határozatok zöme, legalább 85 százaléka úgy születik, hogy a polgármesteri hivatal szakirodái jelzik azok szükségességét, például azért, mert valamely törvényi rendelkezésnek eleget kell tenni. „A rendszeres heti munkaüléseken, osztályvezetői értekezleteken ismertetik az osztályvezetők, hogy milyen esetben indokolt határozatot hozni, és szakirodai jelentést készítenek elő. Ennek alapján – esetenként egyeztetve a jegyzővel, a közigazgatási irodával – előkészítik a határozattervezeteket” – fejtette ki Antal Attila alpolgármester. Hozzáfűzte, ezeknek formailag a benyújtója a polgármester vagy valamelyik alpolgármester.

Mindegyik határozattervezetet kötelezően megvitatnak a jogi szakbizottságban, és szakterülettől függően például a gazdasági-, szolgáltatás-, urbanisztika, -szociális- és kulturális szakbizottságban is átbeszélik. Antal ugyanakkor elmondta, Csíkszeredában az a gyakorlat immár 12. éve, hogy a tervezeteket a heti RMDSZ frakcióüléseken is megtárgyalják.

Nemcsak a városháza szakirodái, hanem a polgármester, alpolgármesterek is kezdeményezhetik különböző felvetődő közérdekű ügyek kapcsán önkormányzati határozattervezet elkészítését, amelyeket napirendre tűzés előtt szintén megvitatnak. Továbbá önkormányzati képviselő is nyújthat be javaslatot. „Készítenie kell egy indoklást, hogy milyen ügyben, milyen kérdésre, miben javasol megoldást a határozat meghozatalával, ez kiegészül egy szakirodai jelentéssel, amit szükséges véleményeztetni jogilag, esetenként gazdaságilag, és ezután szerkesztik meg a közigazgatási iroda és a jegyző segítségével a tervezetet” – részletezte az elöljáró.

Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, gyakori, hogy bár valamelyik önkormányzati képviselő az ötletgazda, maga a határozattervezet hivatalos benyújtója, kezdeményezője formailag az alpolgármester vagy a polgármester, emiatt az adatok nem tükrözik teljesen valósan a képviselők aktivitását.

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület 19 tagból áll: ebből 13 RMDSZ-es képviselő, továbbá két-két polgári pártos, néppártos tagja is van. A Szociáldemokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak egy-egy képviselője ül a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben. Ráduly Róbert Kálmán polgármester időközben lemondott, helyette Antal Attila látja el a polgármesteri teendőket. Szőke Domokos alpolgármestert eltiltották hivatala gyakorlásától.

Táblázat a határozattervezetek számáról és kezdeményezőiről:

 KépviselőJan.Feb.Márc.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szept.Okt.Nov.Dec.Össz.Elfogadott
Antal Attila51111718252925362716210205
Szőke Domokos4227Eltiltották hivatala gyakorlásától1511
Füleki Zoltán0000001023176
Fülöp Árpád Zoltán0000000010011
Kirmájer Enikő0000000000000
Lázár Anna0000000100011
Magyari Zoltán2000000000022
Márk Csucsi-András Róbert0000000000000
Máthé Tünde0000000000000
Orbán Zsolt1000101010043
Veress Dávid0000000000000
Vitos Attila0000000000000
Xantus Attila0000100000011
Bokor Márton0000000000000
Somay Péter0000000000000
Soós Szabó Klára0000000000 000
Tőke Ervin0000000000000
Tepeluș Marius0000000000000
Chindea Traian0000000000000
Ráduly Róbert Kálmán151010200 Júniusban lemondott tisztségéről5548
Összesen2723233420253126403017296278
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés