
Fotó: Iochom Zsolt
Csütörtöktől vasárnapig kétszáz fiatalt láttak vendégül a csíksomlyói ferences testvérek, a 4–8. osztályos gyerekek Erdély különböző részeiről érkeztek Assisi Szent Ferenc Iskolájába.
2013. július 21., 16:482013. július 21., 16:48
2013. július 21., 16:502013. július 21., 16:50
A táborozók csütörtök délután érkeztek meg a csíksomlyói ferences kolostorba, ahol különböző színű csoportokba osztották el őket, hogy a máshonnan érkezett gyerekek ismerkedjenek és barátkozzanak. Este a Klarissza nővérek látták vendégül a fiatalokat, monostoruk udvarán arról meséltek, hogy Szent Klára életében hogyan volt jelen a hit. Minden nap a tábor alapjául szolgáló tékozló fiú történetével foglalkoztak, énekeket tanultak, kiscsoportos beszélgetéseket tartottak, kézműveskedtek, kilátogattak a csíksomlyói nyeregbe, ahol szentmisén vettek részt, majd együtt játszottak és a tábortűz körül énekeltek, beszélgettek.
A tábor utolsó napján, vasárnap délelőtt részt vettek az ünnepi szentmisén, ahol Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök a vendégfogadást állította prédikációjának középpontjába. A gyerekek énekkel szolgáltak a szentmisén. Útravalóul valamennyi résztvevő emléklapot, rózsafűzérgyűrűt, ferences keresztet és egy Assisi Szent Ferencet idéző sapkát kapott ajándékba.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!