
Fotó: Veres Nándor
Közel 110 ezer látogatója volt idén december elsejéig a Csíki Csobbanónak, ez tízszázalékos növekedést jelent a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest.
2015. december 17., 18:172015. december 17., 18:17
Tavaly decemberig 101 ezer látogatója volt az uszodának, idén pedig közel 110 ezer. Bíró László, a csíkszeredai uszodát üzemeltető Csíki Fürdők Kft. igazgatója szerint ez annak köszönhető, hogy egyre inkább része lett az úszás a csíkiak életének. „Megfigyeltük, hogy azok a gyermekek, akik az iskolai úszásprogramban vesznek részt, vakációkban is eljönnek az uszodába a szülőkkel, nagyszülőkkel” – fűzte hozzá.
A csíkszeredai önkormányzati képviselők novemberi ülésükön fogadták el a Csíki Csobbanó két új bérletét, amelyeket december hetedikétől vezettek be. Az egyik bérlet kifejezetten úszóknak szól, hatvan napos, egy alkalommal másfél órát tartózkodhatnak az uszodában, ára 140 lej. Az úszóbérletet munkanapokon reggel hattól 15 óráig lehet érvényesíteni, hétvégenként és ünnepnapokon pedig reggel 9 és 11 óra között. „A sportbérlethez viszonyítva azért másabb, mert nem csoporthoz kötött, hanem egyénenként is ki lehet váltani” – magyarázta az igazgató. A másik bérlet a szaunára is érvényes, ára 153 lej. Egy alkalommal három órát lehet bent tartózkodni és 30 napon belül tíz látogatásra jogosítja fel a felhasználót.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!